Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1951-03-16

T ~ l A meg nem felelőket mán- leváltották, fair tón írek cseré -#ei4t előfordult több helyen, ho,;y a polgárok közé munkásadót tet­tek, akik igyekeztek léhára tni az elvtársakat. 25 e ti, akik rendszeresen kihnrnafc az alapszervekbe. - A középfokú kqhfehjbn<mákra a felkészülés jobb volt, mint az államelmclet tárgyalásánál. lí.tbh az, hogy az elvtársak nem vesznek részt a tanulókörön. Ezekkel az elvtár­sak kai egyénileg próbálnak foglalkozni. - A propaganda szemináriumok vezetőit ismerik, rendszeresen foglalkoznak velük. - A magántanulók koriferenciáját 31.-ig befejezik. A felső fokon tanulók közül kiválasz­tanak 8-lo elvtársat konferenciavezetőnek. - a titkár elvtársaknak a szemináriumok ellenőrzésére vonatkozó szempontokat írásban megadták. Az ellenőrzés az alapszervek rá zérói még nem megfelelő. - Az építő­iparban már megcsinálták, hogy a kongresszusi versenyben kitűnt párton­kivüli dolgozókat bevonták a politikai iskolákra. A nyomdákban éo egyéb 1 helyeken ez még nincs meg. Erre vonatkozóan tegnap adtak ki köri;ve­lőt . - Tapasztalatuk az volt, no y a rádió, szemináriumok vitavezetői nem minden esetben voltak megfelelők, ezért volt nagy a lemorzsolódás. A titkár elvtársakkal körlevélben közölték, hogy vizsgálják felük a tádió szeminárium vezetők munkáját és a nem megfelelőket váltsák le. • Pritz elvtársnő elmondja, megnézték a pedagógusok oktatását ós az a helyzet, to “hogy a párttag pedagógusok, akik nőm vesznek részt komoly szakmai okta­tásba, azok be vannak osztva. - A műszaki értelmiség kérdéséről be­szélt dalieza elvtárssal. A Budapesti Pártbizottság véleménye szerint a középfokú politikai iskola nem ad nekik semmit. Az Országos Központ most dolgoz ki részükre oktatási formát, hiba volt az oktatás beindítá­sánál , hogy a Budapesti Pártbizot laúg kötötte magát a 85 '> munkás szár­mazásúhoz,' nem vették figyelembe az V.kerület összetételét, igy csak a legmagasabb műszaki munkát végző műszaki értelmiséget tudta k szervezett oktatásba beosztani. - Az ellenőrzés kérdése a leggyengébb pontja az oktatási alosztálynak. El kell érni, hogy a titkár elvtársak éppen ugy ellenőrizzék az alaposérvekben a politikai iskolák hallgatóit, mint ahogy a Pártbizot tság az ő tanulásukat ellenőrzi. Iglódi elvtársnő ugy látja, hogy az utolsó kiértékelés óta az oktatási al­osztály munkája szépen fejlődött. Ezt nagyrészben annak tudja be,hogy az oktatási alosztály munkáját megjavította. Komoly mértékben megja­vult az ellenőrzés is. Erdős elvtársnő ismeri a konkrét kérdéseket, to látszi?, hogy alaposan foglalkoznak mindennel. Komoly javulásnak látja, hogy valamennyi oktatási formában sikerült a hallgatók figyelmét erő­sen a nemzetközi kérdésekre forditani. Az egyéni foglalkozást terjesz­­szék. ki valamennyi előadóra, ne csak azokkal ,'oglalkozzanak, akivel va­lami probléma van, mert ezzel rendszeres segítséget adnak az elv "-'.fsak­nak munkájukban. Vigyék ki az előadók felé, hogy ők is foglalkozzanak egyénileg hallgatóikkal. - Felveti a jelentés, hogy a politikai isko­lák ellenőrzése még nem kielégítő. Javasolja, ho..,y titkári értekezle­ten vessék fel ezt a kérdést. Percze elvtárs hiányolja, hogy a jelentés nem eléggé hozza ki, hogy milyen Pejiődés mutatkozik az elvtársaknél. 1 jelentés kihozza az er rá­két, de nem olyan formában, hogy hogyan áll a minisztériumok, vállala­tok, stb. oktatási munkája. A jelentésből nem látszik, ho.y hol van le­maradás, hol kell erősíteni. Ebből a szempontból általános a jelentés. Kecskés elv társ kérdezi, van-e lehetőség arra, hogy az oktatás beindulása • óta felvett tagokat és tagjelölteket, kitűnt sztahanovistákat „beosszák oktatásba. - Elmondja, hogy szervező titkáruk a Pénzjegynyomdában ve­zet alapfokú politikai iskolát és előadása szerint botrányos ott a he lg ze t. László elvtárs ugy látja., hogy a Politikai Bizottság határozata óta lénye­­rgsen szervezettebb az oktatóri munka, a politikai iskolák összetéte­lénél kifogásolja, hogy nem egyforma látókörű embereket, pl. -épirokut I __________________________________________________________3____________

Next

/
Oldalképek
Tartalom