Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1950-12-18

r~ - n kivénni való. A hivatali pártszervezeteknek még fokozottabb feladatuk, hogy kiérdemeljék az ott dolgozók bizalmát és megbecsülését, hogy bi­zalommal forduljanak a párttitkárhoz akár milyen kifogásuk, panaszuk van hivatali felettesük ellen. Pártunk megerősítése szempontjából a februári határozat értelmében fon­tos a kommunisták helytállásra való nevelése. A ^ongrésszusra való elő­készületeknél ezt a kérdést is előtérbe kell helyezni. A pártonkivüliek bíznak funkcionáriusainkban, de akinél opportunizmust tapasztalnak, azok nem tudják megnyerni a dolgozókat. A kommunista helyt, állásra val° nevelés terén még nagyon sok a tennivaló. Pl. a karácsonyi utalványosztásnál, amikor a vidéki dolgozók hozzátartozói részére nem adtak utalványt, voltak titkáraink, akik a kerülethez fordultak, nem tudták leszerelni a dolgozók elégedetlenségét. Hogy feladatainkat végre tudjuk hajtani, figyelemmel kell kisérni Pártunl határozatait. Láthatjuk, hogy Pártunk különböző határozatai nem egymás­sal ellentétesek. Egymással szorosan összefüggnek, nem választhatók el egymástól, A feladatok sikeres végrehajtásához feltétlenül szükséges, hogy a pár­tonkivülieket és a tömegszervezeteket fokozottabban aktivizáljuk. Leg­elsősorban a DISz-t kell bevonni. A pártszervezeteknek a DISz-t foko­zottabb mértékben kell támogatni, to Ez a Pártkongresszus a Szervezeti Szabályzat bizonyos módosítására is határozatot fog hozni. Nálunk is biztosítani kell, hogy alapszerveze­teink minél több és minél jobb javaslatokat küldjenek a kerületi Párt­­bizottsághoz. miután taggyűlés előtt megtárgyalták, Azeket alaposan kidolgozzuk és a kerületi konferencia elé terjesztjük és ha a konferen­cia elfogadja, akkor az ürszágos'Pártkongresszus elé kerül. A Pártbizott­ság is dolgozzon ki javaslatokat. ' Termelő üzemeinkben fontos megszervezni a kongresszusi felajánlásokat. Sok helyen még nem ismerik a vállalatok 1951 évi tervüket, osak a ke­retszámokat. Feltétlenül biztosítani kell termelő üzemeinkben, hogy a keretszámok ismeretének birtokában a vállalatvezetők tervismerteto ér­tekezleten ismertessék a tervet, hogy a dolgozók konkrét felajánlásokat tehessenek. Pl. építkezéseken az önköltség és a munkafegyelem kérdése, nyomdákban szintén az önköltségcsökkentés, minőség, munkafegyelem kér­dése. A kerületünkben lévő termelő üzemeknél nem a legdöntőbb a terv tul‘« teljesítése, hanem a terv teljesítése és a legmaximálisabb'anyagtakaré­kosság. Ebbe komolyan bele kell vonni a DUSz szervezeteket. Kongresszusi ütemtervünkben pontosan ki kell dolgozni, hogy építkezéseink közül me­lyek vannak lemaradva és ezeket hogyan akarjuk behozni. A kerületi PB kongresszusi felajánlása is a napi munkára vonatkoznék. Pl. oktatási vonalon biztosítjuk a lemorzsolódások megszüntetését. “eg kell értetni az alapszervi titkárokkal, hogy nem plusz munkáról van szó, hanem a napi feladatok becsületesebb elvégzéséről. A holnapi titkári értekezleten a kongresszus előkészítésével kapcsolat­ban meg kell tárgyalni a titkárokkal, hogy az előkészítésben mi a párt­­szervezet és a párttagság feladata, “'eg kell beszélni a taggyűlés elő­készítését, ismertetni kell a tag- és tagjelölt felvétel kérdését, ered­ményeit, hibáit. A Pártbizottság ütemterve a következő: december 2o-án alapszervi vezetőségi ülést tartanak mindenhol, ahol a titkári értekezleten kapott anyagot tárgyalják meg. 11 21-23 Agit-prop. osztályunknak ki kell dolgozni, hogy melyek azok a háztömbök, ahová nagyonn lakógyűlést lehet össze­hívni, ahol egy országgyűlési képviselő fog beszámolni. 11 22-én az alapszervezetekben összevont pártbizalrai és népnevelő értekezletet tartunk. I 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom