Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1950-04-15
r - n \ -„•> / A meuetdekoráeionál a szempontok a következők \ • 1./ Mennyire fejezte ki a csoport jellegét, 2 .X'MeajJmre fejezte ki as elért eredményeket. 3./ milyen vultNa %3/gula t. I. Földművelésügyi minisztérium csoportja, V 7 II. Nehézipari Minisztérium csoportja, V III. Tervhivatal csoportja. Grécziné elvtársnő: Azoknál a vállalatoknál, ahol a jövőhéten lesznek á vezetőségválászt6 taggyűlések, lehet-e megtartani a iuájus l.-ével kapcsolatos pártnapokat, illetve lehet-e együtt? Dózsa elvt:'rs: A jövőhét folyamán három értekezlet lesz. Lesznek vezetőségválasz to taggyűlések, pártnapok és termelési értekezlet. Itt ugy határoztunk, hogy a pártnapot elhal, aszúk a következő hétre, hogy ne fárasszuk a dolgozókat. A választó taggyűléseket és termelési értekezleteket viszont fel tudjuk használni a Május 1. érdekében. László elvtárs: Azt hiszem, Május l.-ének az idén olyannak kell lennie ( amilyen még nem volt. A Szovjetunióban ilyenkor összegyűjtik ^ a hangszereken játszó csoportokat, tánc és énekcsoportozat és azokat időnként, amikor a menet rövidebb ideig áll, beviszik to . a menetbe és ezek kezdeményezik az éneklést táncolást, vig hangulatot. Nekünk is kellene szervezni és összegyűjteni ilyen kezdeményező csoportokat és beállítani a menetbe■ időn7, én* hogy vigabbá tegyék a menetet. Tóth elvtárs: Hallottunk Május l.-re vonatkozóan a y nagyszabású programot és az Április. 4.-i tapasztalatok alapján szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kulturcsoportok milyen fontosak a lelkesedésnek .és a hangulatnak a fokozására. Április 4.-én nem lehetet látni a szervezettséget éa általában a kultur programok rendezését. Területileg is egy helyen volt a tánc csoport és a zenekar, a menet végén pedig nem volt semmi. Ezért előre el kellene osztani, hogy az egyes kult r-csoportok hol és mikor adják a műsorukat. A műsorprogramoknál ügyelni keli arra is, !io..y ne le,„yenek azonosak. Érdekesek és eredto menyesek, magúknak a dolgozóknak a kultur megnyilvánulásai, tehát ezeket is előre beállított; pártmunkásokon keresztül to Meg kellene, szervezni, hogy legyenek spontán megnyilvánulások. 1 ©nőt elvt’rs: Május 1.-én a felvonulásnál talán- ugyan azóka szempontok vannak, mint Április 4.—én, éppor ezért mag kellene nézni azokat, égyélni kellene a menetre, hogy ne legyen e ;y héjén hosszú álldogálna, utána pedig futni kelljen. Előzőleg meg kell jól beszélni és összhangba hozni a csoportok menetét, tervszerű, vonulását' és ehhez mérte - megszervezni a kulturcsoportokat is. Tóth elvtúra: A hangulat elmélyítésére javasolnám, bár telén nehéz len. ~ ....... ne magvalósitani, hogy az'egyes üzemek a maguk üzemi munkájukat hoznák Ki a kultúrműsorukba. A kultúrműsorban domborodjék ki az illető üzemnek a feladatai, munkáját hogy kiroutas- ' aák, hogy az egész‘szocializmust épitő egységben ok hogyan veszik ki részüket és ne csak egy általános kultúrműsor legyei Dózsa elvtárs: Ma érdemlegesen a felvonulásról még nem lehet beszélni Hanem előbb el kell készíteni a tervünket. Itt ki kell értékelni az Április 4.-ének az eredményeit, ami jó.volt és megnyilvánult a felvonul''s-'.ál, mert volt lelkesedés, volt hangulat csak. az élt rosszul választottuk éa ott nem volt hangulat. Ebből tahi sztalva ü yelni Kell, hogy i.ájus l.- 'ro olya- élt válasszunk, at.ik jé hangulatot teremtenek. Fel cell használni a tavalyi május l.-e tapasztalatait is. Árkor volt egy l ____________________ -r _________