Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1950-01-06
fmmmm ~ H n A diákszövetségi munka nagyon leköti a diákokat éa elveázi 0 az idejüket a tanulástól. A szüléi munkaközösségbe is uj emberek kerülték,Nehezen látják a feladatokat. Fent voltak az úttörő k8zpé$0tba, de nem kapták meg a kellő felvilágositást. Sokkal többét kell foglalkozni ezekkel az emberekkel, meg kell, hogy lássák a dolgokat, fejleszteni kell az ideológiai képzettségüket . Geszti elvtársnő nem olyan régen tette le a pedagógus vizsgát, amely képessé tette Őt arra, hogy be tudjon tölteni ilyen munkát. Hogy jól dolgozik,--azt mutatja az is, hogy mióta dolgozik, már két tanerőt komolyan megváltoztatott. Mi helyesnek találjuk, hogy ő igazgató legyen, de nem ebben , az évben. - Pedagógus vonalon nagyszerűen ért a gyerekekhez de még nem mutatta meg a szakmai tudását. Mi megvagyunk győződve arról, hogy jó, de az a feladat, hogy meg kell győznie erről a többi pedagógusokat is, hogy bízzanak benne. A pedagógusok politikailag igen alacsony színvonalon állnak. Amikor felvetettük nekik a fegyelmezés kérdését, megiaa gyaráztuk azt,is, hogy nem lehet jo pedagógus az, aki nem tud fegyelmezni. Egy középiskolában sokszor a gyerekek magasabb fokon állnak ideológiailag, mint a pedagógusok, történelmi vagy természettudományi dolgokban. Egy szakmai iskolát kellene inditatni a pedagógusok számára ami egyben xxxkaoxx ideológiával is foglalkozik. Csop elvtárs:Az iskola bizottságnak az ellenőrző szerepét kell betöltenie, és ezt lényegében betölti. Az iskola bizottság megfeledkezett arról, hogy a fő feladata a tanulmányi színvonal emelése.-eveset foglalkozik a P.B. az elmélet kérdéséhei. Ha a szocializmus építését az üzemekben axxxisuÉixixxxx ter- G melés színvonalának emelésével érjük el, akkor az iskolákban az elmélet uwxtú&ixLmk. színvonalának emelésével, a tanulmányi eredmén. ek emelésével. Mindenfajta reakció meghúzódik az iskolákban. De nem csak az iskolákban, hanem az iskolákat irányitó szervekben is. Ha nem igy lenne, könnyebb lenne megakadályozni ezeket a hibákat. Az iskolák szempontjából éberebbnek kell lenni elsősorban a Kultuszminisztériumban, de minden olyan szervnek, aki az iskolával fogiilkozik. Véleményem szerint nem lehet jó pedag°gus az, aki nem jó demokrata. A diákszövetséggel baj van. Nem végzik jól a munkájukat. Az ifjúsági szövetség rossz munkájának tudható be az, hogy az Iskolákban a fiatalság részéről egészen elfogadhatatlan irány mutatkozik meg a pedagugusokkal szemben. Az ifjúság illetlen magatartása nagymértékben gátolja a munkát. - Az iskola bizottság felismerte azt, hogy a tanulmányi színvonal emelése a legdöntőbb feladat.De nem lehet a tanulmányi színvonalat emelni, ha a reakció ellen nem harcolunk szakadatlanul. Az első lépésünk az volt, hogy az intőkonferenoiák után összehívtuk az igazgatókat, a szűköket, a pedagógusokat és a gyerekeket. Természetesen mindegyiket külön-kü.lön, ^zek az értekezletek szép eredményt értele el. Nem tudtunk volna semmilyen olyan témát adni, amely jobban ér( dekelte volna ezeket az embereket, akik az értekezleten