Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.100.a/2)
1955-03-25
r ~i-3-Bürokrácia születik a felelősségvállalástól való félelemből is, aminek eredménye a sok levelezés. Bürokrácia születik az apparátusban uralkodó felelőtlenségből is, amelyre példát Szíjártó elvtárs mondott. Ismeretes, hogy a múlt évben tatarozni kellett a lakóházakat. Ennél a munkánál számos viszszaélést követtek el. Szíjártó elvtárs kiadta az utasítást a visz-' szaélések elkövetőinek felelősségrevonására. Erre egyszerre jöttek az igazolójelentések, hogy senki sem hibás. Ezt követően a párttól, újságtól, szakszervezetül szállt ki bizottság, mely megállapította, hogy az előző jelentések nem fedik a valóságot. Félrevezették a minisztert és majdnem magát a pártot is. 180 ember vett részt ebben a vizsgálatban és senki sem akadt, aki megmondta volna, hogy meg kell büntetni a visszaélések elkövetőit. A végén fegyelmi lett a dologból. A bürokrácia elleni harcot akkor tehetjük eredményessé, ha tömegmozgalommá tesszük. ' Havas elvtárs: Az előterjesztéssel és Poros elvtárs beszámolójával egyetértek. Szeretném egy területen kiegészíteni, mégpedig azzal, hogy a múlt évi racionalizálás eorán milyen hibákat követtünk el© A racionalizálás a tömegszervezetekben is megvolt. Azt szeretném ismertetni, milyen hibák voltak a MÖH3Z-ben. Lényegesen csökkentettük a létszámot, ugyanakkor viszont nem dolgoztuk ki megfelelően a csökkentés módszerét, amelyből adódott az, hogy sok helyen a csökkentés a munka i’ovására ment. Itt meg viszont nem gondoltunk arra, hogya hiányt társadalmi munkatársakkal pótoltuk volna. Még egy példát említek meg bürokratikus munkamódszerünkből. Nyáron lesz a MOHSZ egyesitő konferenciája. Az alapszabályokat már kidolgoztuk. Közben az a helytelen nézet alakult ki, hogy a Társadalmi Ellenőrző Bizottságok úgy sem működnek, igy ezek munkájára vonatkozó részt ki is hagytuk. Amikor felettes szervünk ezt hiányolta, kénytelenek voltunk pótlólag foglalkozni vele. © I¥