Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.100.a/2)
1955-11-11
r ... ~i . * bírálatok hangzottak el a vezetőségválasztásával kapcsolatban. Elsősorban a munkássármazásuak voltak, akik a taggyűléseken megmondták véleményeiket. Általános tapasztalat, hogy megnőtt az aktivitás, és ez természetes is. A taggyűléseken elmondottak alapján munkatervet készítenek és szorítják a Végrehajtóbizottságot, hogy adjunk nekik segítséget, dolgozni akarnak! Az egyik taggyűlésen felvetődött a titkéB, vagy nyilt szavazás problémája. Igyekeztünk megmagyarázni az elvtárskanak, hogy mit jelent a titkás szavazás a pártonbeliil. Párttagságunk megérett már arra, hogy titkosan válassza vezetőt, de nem jelenti azt, hogy a nyilt szavazásra kevesebb gondot kell fordítani. Ne legyen nagy elvtérés a nyilt és a titkos szavazás között. Mi erre neveljük az elvtársakat és ez azt hiszem nem baj. Volt olyan tapasztalat is, hogy valaki a nyilt szavazásnál bekerült, a titkos szavazásnál pedig éppen hogy csak bekerült,még szervezkedés i3 volt egy elvtársnő ellen. Ebből a tanulságot levontuk, fokoznunk kell a politikai nevelő munkát. Nem általános jelenség, de felvetődött az is, hogy egyes helyeken azt nézték, hogy rá ér-e az illető elvtárs vezetőségi t agnak lenni vagy sem. Komoly károkat okozhatott volna, azonban idejében észrevettük ezt a jelenséget és igyekeztünk helyrehozni. Szép elvtárs: A vezetőségválasztás előkészítésével kapcsolatban egy problémát szeretnék felvetni. Hanisch elvtárs a beszámolójában foglalkozott azzal, hogy ügyelni kell arra, a szervezeti kérdések ne kerüljenek túlságosan előtérbe, ne menjen a politikai munka rovására. Helyes erre gondolni és foglalkozni vele. Ha visszagondolunk, akkor megállapíthatjuk, hogy rendszerint a szervezeti kérdések voltak előtérbe,az utolsó időben kellett mindég a politikai munkát erősíteni. Az alapszerve/eteknek sem szabad megengedni, hogy túlságosan a szervezeti munkával foglalkozzanak,a politikai munka rovására. A politikai munka előkészítésével kapcsolatban nagy gondot kell fordítani az agitációs évek kidolgozásánál a periódu-I *A 1 3