Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/1)

1954-03-28

I ^ 1 '"■'I I re MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA 9 Budapesti Bizottsága. ! Kedves Elvtáraak:! Ezekben a napokban fővárosunkban számos kerületben a vezetőségeket újjáválasztó pártértekezletek tanácskozásai folynak. Ez alkalommal a kerületek pártszervezeteinek küldöttei összegezik a munkáshatalom megszilárditásában, szebb és gazdagabb életünk építé­sében elért eredményeket, s azokat a tapasztalatokat, amelyeket a nagyszerű munka során szereztünk. Ahogy hazánk minden részében, úgy Budapesten is ujult erővel folyik a munka, mióta pártunk 1953* júniusában felfedve az addig folytatott nagyszerű épitő munkában elkövetett hibáinkat, a népjólét gyorsabb emelésének programmját adta. Azóta ennek a prog­­rammnak valóraváltása képezi erőfeszítéseink alapját. El lehet mon­dani, hogy sikeres volt az a mindennapi harc, amelyet ennek érdeké­ben folytattak a munkások, értelmiségiek, alkalmazottak százezrei Budapesten. Nincs fővárosunkban olyan gyár, vagy egyéb munkahely és olyan kerület, ahol a junius óta eltelt 9 hónap óta számos kézzel­fogható jelentős bizonyitéka ne lenne pártunk és kormányunk uj poli­tikájának. És ezen az utón a dolgozó emberek boldogságának utján mi rendületlenül tovább akarunk menni. Ahogy eddigi eredményeink csakis azért valósulhattak meg, mert szerte az országban a munkások, a pa­rasztok és az értelmiségiek a mi pártunk mellett álltak, úgy előre­menni továbbra is csak úgy tudunk, ha dicső pártunkat a munkások és a dolgozó nép még egységesebb sorokban, még nagyobb odaadással követi. | Most, hogy készülünk pártunk III. Kongresszusára Buda­pest dolgozói még nagyobb aktivitást fejtenek ki az alkotó munka terén. Tudják, hogy a III. Kongresszuson a magyar dolgozók felemlekedésének fontos kérdései kerülnek megvitatásra és a Kongresszus munkája tovább­viszi előre hazánkat az 1953. júniusban megkezdett uj utón. Ezért van az, hogy a Kongresszus alkalmiéra kibontako­zott nagyszerű munkaversenyben sokszázezer budapesti munkás, mérnök és szakember úgy vesz részt, hogy tudásuk, képességük legjavát adják. Füti őket az a tudat, hogy a Kongresszusi munkaversenyben vállalt kö­telezettségei teljesitésével a hazát segitik erősödni, gazdagodni. A UL

Next

/
Oldalképek
Tartalom