Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/1)
1951-11-25
r I n Vannak olyan jelenségek, hogy egyes párttagjaink nem.őszinték Vezetőik el szemben. Nem mondják el véleményüket, kritika'júUét* tiéra tárják fel gondolataikt, mert a .Párton belül ia csak na al'á- 'a fölérendeltséget látják. Vannak azután oly anbk is, akik á hivatali munkában is az egyenlőség alapján akarnak állni. Ez súlyos hiba. A hivn-ali munkában szigorít alá- éa -'ölérenűeltségnek kell lenni éa ennek megértetése a pártszervezete k feladata. Harcoljanak intézményeikben azért, hogy az ügyek intézője bürokrácia mentesen folyjon, méltóan egy szocializmust épitő ország államapparétusához, A bürokrácia elkeni h re időszerűségét legjobban a fővárosi Tanács pártbizottsága által kezdeményezett "bürokrácia kiállítás" illusztrálja. hogy Budapest lakossága 3 kg-oa aktákban gyönyörködhet. Harc a bürokrácia ellen azt jelenti, hogy érváry esitűni kall hivataIáinkbán is az egyéni felelősséget, ami ma míg 8-lo aláírás között,- itt ly egy-egy ügydarab011azerepei - elsikkad. Küzdeni kell az alsó szervek felé zudulú rendeletek tttmege dlen, melyet a B sikerest® delrni Minisztérium pár térte ke zle tón Németh Ferenc elvtárs ia azóvátett, mondván, hogy sokszor ők maguk asm tudják, hggy melyik rendelet után igazodjanak. Pártazeivezeteinkne k küzdeni kell azért, hqgy az uj tisztviselők hivatali tudása emelkedjék, hegv viszonyuk a régi tiszt viselőkkel harmonikus legyen, valamint a aért, hogy a régi tisztviselők politikailag fejlődjenek és beleilleszkedjenek a mi rendszerünkbe, Mog kell találni részükre a politikai oktatás megfélelő formáját /és ennek nem a Szabad Nép barátikar az egyetlen formája, mint egyes alapszervek hiszik/. Ugyanakkor természetesen a párta ze rv eZe telexek észre kell vennie a lapuló, szabotáló áL le rideget ia, a bürokratát,aki hátráltatja a hivn mii munkát. A pártbizottaágokt sokát foglalkoztatja a híva tn 11 munkamozgalom szervezésének kérdése ia . Ebben a mun'ában van bizonyos előrehaladás, de hozzá kell termem, .hogy a munka mozgalom tervezése elsősorban a hivatalvezetők ás a özakszervezet feladata. ^ A munkamozgalom szovjet tapasztalatainak feldolgozását megkezdte a Tervhivatal vezetősége éa pártbizottsága, melynek megtárgyalására mar elsyuzer összehívtuk a többi minisztériumok port titkárait. Az eddigi tapasztala tokát alaposan fel kell dolgozni a kerület megválasztandó pártbizottságának és közkinccoé tosll tenni. A kül- éa bel’® reakedelrai vállalatok között is jvu.lt a versenyszellem, A verseny alapja a vállalat tervének idő előtti teljesítése, így került élte az első félév tervkiér lékeiésánél a külkereskedelmi vallalatokközött a Teohnoimpex vállalat. Kedves Elv táraakt 3 a éretnék most röviden Vátérni a termelőüzemeink munkájának és verseny mozgalmának ismertetésére. Meg keli állapítanunk azt, hogy üzemeink munkaverseny mozgalma a XI. Kongresszus ótn jelent& j:váláson ment kereszti!, A Kerületi Pártbizottság verseny felelőét állított be, aki foglalkozott a kerület Összes tóim el őüz emelnek mun’e vei'seny mozgalmával, Meg.:.terveztük az üaemek közötti versenyt éa a május 1., augusztus 2o., majd november 7.-i verseny-szerződések me gkötésében jelentős politikai és szervezeti segítséget tud tünk nyujtani. Annyira, hogy munkánk birál taként elmondhatjuk, h<gy feladatunk inkább az lett volna,haaty a szakszervezeteket és a gx zőasági vezetőket segítsük az üzemek ko-i sötti verseny n® gkötősében, nem pöig az, hogy elvégezzük helyettük, 1 _ « __________