Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/4)

1954-01-08 - 1954-12-03

r ... n Oktatással kapcsolatban, tavaly egy szeminárium folyt a vállalatnál. Az Üeig oktatási évben úgy néz ki, hogy egy pol. isk. I. évf. I. pol. iskola II. évfolyam és káderképző, valamint Disz szeminárium indul be. Persze lemorzsolódás lesz a nehéz munkájukra való tekintettel, de mindent el fognak követni, hogy ne legyenek különösebb hiányossá­gok az oktatás terén. Ellenséges munkára is rá tud mutatni: olyan demagóg hangok ütötték fel a fejüket, hogy miért kell a péknek éjjel dolgozni, hiszen a Horthy rezsinben megvalósították a reggel öt órai kezdést. Parisban, London­ban sztarajkba lépnek a dolgozók az éjjeli munka betiltásáéra. Ezekre 3 kérdésekre, ha nem válaszolnak meg helyesen, nagyon sokat ronthat. Megmagyarázták ezeknek a dolgozóknak, okik ezt felvetették, hogy ez mind a dolgozók ellát -s.no k érdekében történik, és ezért bizony egy pár embernekdolgozni kell. Pld. a F.V.V.-nél is mi lenne, ha vasárnap, vagy éjjel nem dolgoznának, akkor megállna 3 közlekedés. Molnár elvtárs Textil ki ló szi tő Ez a munka, hogy milyen nagy erőfeszítéseket kívánt, azt tudják az elv­­társak. Egyet azonban nagyon meg kellett jegyezni - amit Suhajda e Ív­társ ^ mondott - hogy 3 haza építésére minden egyes Forintra szükségünk van és minden egyes Forintért harcolni kell. 0 ezt megfogadta. Hiba. volt, hogy 0 kerületi P.V.B. a megállapított penzumot későn adta meg. Ezzel szemben a szakszerve zeti központ a szakszervezet részére már jóval előbb megküldte, s értesítette a szakszervezetet, hogy tul­­órébát s minden egyébb dolgot bele kell venni a penzumba. A kerületből ugyanakkor kint volt egy instuktor elvtárs, aki azt mondotta, hogy nem kell bele venni. Ez bizonyos zavart okozott náluk. Bognár elvtársnő beszélt a IV. negyedéves tervünk biztosításáéról, az évi terv teljesítéséről. Nézzük meg ezt 3 kérdést. Hol lehet a textil­üzemekben biztosítani? A megállapított árumennyiséget nem küldik meg részükre.'Ez a helyzet a jelen pillanatban is. Ilyen körülmények között nehéz az agitáció. Hogyan beszéljenek ilyen formán a termelékenységről, minőség meg javításáról stb. Joggal mondhatják a dolgozók, hogy ilyen körülmények között nem tudnak munkaversenyben résztvenni. A nyérpárúban lévő dolgozók lézengenek. Kéri a Pártbizottság tanácsát, segítségét, hogyan oldják meg ezt a kérdést* A területig agltációval kapcsolatban meg kell mondani, hogy ezen 0 terü­leten nem állnak olyan jól, mint ahogy szeretnék. A mi üzemünk gitátorai ahhoz a körzethez tartoznak, ahol a hegyvidék van. Mikorra felkerülnek a hegyre, sötétség van és nehoz a cimeket megtalálni a rosszul világított helyeken, különösen akkor, ha rosszlvan megadva a cim. • A “azafias Népfront gyűlésre megtették az előkészülete két. Az' oktatás kérdésével ± is foglalkoztak, de nem olyan nagy mértékben, mert a jegyzési munkálatokra fektették inkább a súlyt. Beszélgetnek 3 propagandista elv társakkal. Reméli} hogy nem lesznek olyan nagy hiányos­ságok, mint tavaly. Gyurcsó elvtárs Javaslatot tesz a körzeti pártszervezetek titkár elvtársai felé. Keres­sék fel az elvtársak a nagyobb házakat, tömböket, itt keressék meg azokat a lakókat, akik gárt - tömegszervezeti funkciókat töltenek be, beszéljék meg velük, hogy ók maguk között alakítsanak egy kis bizottságot és a ház lakóival ezen keresztül foglalkozzanak. Neveljék őket, \_______________________________________rt_________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom