Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.98.a/4)

1953-01-23 - 1953-06-16

Ezzel kapcsolatban csak azt szeretné mondani, hogy ha a körzeti tit­károk a népnevelőket ellenséghez osztják he agitálni, akkor mondják meg legalább yzt, hogy az illető, akihez mennek kicsoda, és adjanak megfelelő agitációs érveket, számukra, ök meg is-kapták és igy tud­ták azt, hogy mivel agitáljanak, Audik ovs zky eÍvtársao; tó ’ f/ Amikor a beszámoló elhangzott, úgy éreztek hogy a jövöhéten a munkája nagyrésze jelentésekkel fog eltelni.,mivel különböző jelentéseket kell küldeni. De ez segítséget fog adni, különösen az ellenrezo munkájuk­ban. A pártbizottsági ülésen megbeszélték, hogy tartanak egy választ­mányi ülést, nem eléggé aktivizálták eddig a választmány tagjait. Most minden pártbizottsági tag egy-egy alapszervezetért felelős, s a 25 párta ál ászt mányi tagot és 5 póttagot 8 felé osztották el, fontossági szempont szerint, ezeket odaállították a pártbizottsági tagok mellé és ugyanúgy megkapják ezek a konkrét feladatodat, hogy ő maguk az üzem­részben miért felelőssek. Péntek délelőtt jelentést kell adni^az alap­­szervezet hangulatáról, hogy milyen a vezetőségülés, népnevelő és párt­csoport értekezlet. Az üzemen belül fokozni kell az ellenőr ést. 2.-án összevont népnevelőértekazletet tartanak. A népnevelőértekezlet— re bevonj,ál; a pártcsoportbizalmiakat, és a tömegszervezeti kommunis­­' tákat is. Főleg a kommunista helytállásról, példamutatásról, a kommu­nisták felelősségérzetéről fognál; beszélni. Az elvtársak kaxpanak egy csomó agitációs érvet. Azt kiértékelték, hogy az első agitációs tan­folyami napon milyen sikerei; voltai;, és milyen Übók merültek fel, A pártbizottsági tagok közül egy-egy hésztvett ilyen tanfolyamon és még az előadás előtt egy kis rövid beszédet mondtál; arról, hogy milyen ha­talmas jelentősége van ennek a tanfolyamnak. 2 propagandistát leváltottak, a Végh-et és a Mészárost. Először azért, mert nem jártak rendszeresen a propaganda szemináriumokra. S ami még ^ a súlyosabbik hiba, hogy az elvi tévedéseket nem vettél; észre, /lom ké­szültek fel lelkiismeretesen a szemináriumokra. De nemcsak leváltották, /amit a propagandistákkal személyesen megbeszéltek/ de a titkári érte­kezleten is kivitték és a jövő héten a propagandisták előtű úgy viszik ezt ki, mint egy pártmagbizatást, amit az elvt ár sál; nem hajtotta!; vég­^ re. Ugyanúgy vezetőségi ülésen is mert úr gy alják. Az üzemben megbeszélték azt, hogy kedden minden alapszervezetben meg­jelenik a falitáblán egy-egy önéletrajz. 3 ezt az életrajzot különösen olyan dolgozói; írják meg, akik az üzemben már régebb idő óta dolgoz­nak és jelenleg is ott ven na®. Megbeszélték olyan ifjúmunkásokkal, okik a téglagyárban dolgoztak, s ma már náluk az üzemben kiemelt múnkáská­­derek. Ezek is irjál; meg, hogy mit kaptak a népidemokráciától, az élet­rajzukban, Ugyanúgy megszólaltatjál; ezeket a hangosbeszélőkőn keresztül is. A tagfelvétellel kapcsolatban megbeszéltél; azt és beütemezték, hogy júniusban lesz az a taggyűlés, ahol végelegesen felszámolják az 1 évnél idősebb tagjelöl eket. Az üzemen belül kevés az olyan javaslat, akit 1 évig még tagjelöltnek javasolnak. Egy dolgot vet .itt fel, pl. a VII-os alapszervezetben Huztánó, aki szintén idős tagjelölt és ami or raogutd­­ta, hogy kizárkjjk, a taggyűlésen összeesett. Mindig arra hivatkozott, hogy ő nem tud tanulni. Mikor jobban megnéztük, kiderült, hogy 194-0- 4-3-ig Endre László szolgábiró mellett dolgozott. Nagy feladat a taggyűlések-előkészítése. fiz üzemben Megbeszélték, hogy ezt a taggyűlést ünnepélyessé akarj ák tenni. Minden egyes taggyűlésre az óvódások közül 2-5 gyermek bejön és egy kis verset mond, hogy a szülőket serkentsék, hogy az ő jövőjükért szavaznak.A pártonkivüli dol­( gozók részvétele a taggyűlésen, ezzel úgy foglalkoznak, hogy azok a r - to £4

Next

/
Oldalképek
Tartalom