Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/4)

1950-01-02 - 1950-07-28

f“ —I zvtbcn. Hiba volt az is, hogy ellenőre iák nem. voltak felkészítve, -mi £ p-sszivitásba vitte őket és mint tényleges megfigyelők végezték munkáju­kat, nem szóltak az értekezlethez kellő időben hozzá, a hiba abból is fakad, hogy mi a P.B. nem vitiük jól - politikai előkészítést, inkább csak a technikait, -zt sem minden esetben jól. Nem fogl-lkoztunk kellően • népnevelőkkel, « pártb.iz-Imi-kka 1, ebből -dódik, hogy nem jó - népne­velő munka. Adódott nfe -z is, hogy * tagság jelentős része nem értette még meg a K.V. határozatát, « kritika jelen bőségét és gyakr-e személyes­kedés, "beolvasás" folyt. Pld. a lIJ/8-as körzetben - vezetősegválasztés­­nál agyondicsérték a vezetőségbe javasoltakat, de hibáikra nem mutattak rá. )e neme ;ak a tagság, hanem a vezetőség sem értette meg a kritika használatát, -zt csak lefelé vitte, legjobb esetben közösen vállalták. Nem jött ki a vezetőség újraválasztása, úgy látszik « titkároknak kényes volt erről szólni. Keveset foglaikozött a vezetőség a jobboldali szociál­demokratákkal, a 5z.U. eredményeivel, ilyenformán a hozzászólások sem hozták ezt ki. Hiba volt az Is, hogy Kevés helyen hozt«k h-tározatot, © kb. 5-4 alapszervben csak. Összegezve vannak eredmények, de az kevés, úgy néz ki, hogy a K.V. határozata nem lett eléggé mélyen kitárgyalva, á hiányosság okozói; nem Mélyültünk el a m.V. határozatában, továbbá tu­datosítása kezdetén vagyunk és ross a taggyűlések politikai előkészítése. .4. tagjelölt felvételnél vannak komoly eredmények, pld. u.F.ű., ahol a vezetőség -laposan kitárgyalta - jelentkezők® t. volt hiba ezen a téren is, pld. - Hajógyárban, a gépmi hulyben ela-polcák 5 ifjúmunkásnak * fel­vételét, mert nem voltak jelen az ajánlók, ez ugyan helyes, de ugyanezt a három elvtórsat már az előző taggyűlésen szabályosan kitárgyalták és elfogadták, igy az elvtársak már - könyvüket várták, xtt is a hiba a mechanikus szavazás, ami « rossz politikai előkészítésre utal, ugyanakkor a kultúrteremben jó, alapos vit- volt. ©.ogy a nibát kijavítsuk, politikai felvilágosító munkát kexl vinni, beszélgetni kelx -a es a jelentkezőkkel, hogy érezzék a Pártba jutás jelentőségét, vaLamint a beszélgess folyamán megismerjük és tudjuk, hogy milyen munkát tejünk a számukra. Feladatunk tehát az elért eredmények fokozása és a meglévő hibák kiküszöbölése. Alaposan meg kell. vitatni elvileg a K.V. határozatát és azt alkalmazni helyi viszonyokra. A K.V. határozata értelmében alapo­san fel kell készülni a vezetöségválasztásra és minden taggyűlésre, hogy az ne elvont, hanem értékes és érdekes konkrét adatokat tartalmazzon, ^ ami növeli az aktivitást, *xxwx:)ixfc±X2K Jó, pld. nevelő, felvilágosító munkát alkalmazzunk, amivel megértetjük a taggyűlés jelentőségét. Ehhez szükséges, hogy megjavítsuk a népnevelők és a pártbiz-lmiak munkáját:, többet és jobban kell foglalkozni velük. Hiba az, hogy sok a népnevelők között aki a termelésben gyenge, nem példamutatók a többiek előtt. Ki kell a munkából küszöbölni a kampányjeHeget hosszú, szívós, nevelő munkával, hogy a K.V. határozatát végrehajtsuk. Jobbá kell tenni az el­lenőrzést - menetközben is - és oztalin elvtárs sok esetben kihangsúlyoz­ta és rámutatott ennek jelentőségére és arra, hogy a munkánkba" előforduló hibák 9©3-a az ellenőrzés hiányából fakad. Feladataink nagyok és megkö­vetelik az előbb elmondottak végrehajtását, amit úgy kell elvégeznünk, hogy a többi felad-tokat ne szorítsuk háttérbe, hanem éppen ellenkezőleg előbbre vigye, mivel a K.V. határozatának Kcr-sztülvitele erősiti a Pár­tot és igy több és jobb munkát tudunk elvégezni mint eddig. Javaslata; a munkák, a taggyűlés megjavításához szükséges a K.V. határozatának is­mételt áttanulmányozása, hogy tökéletesebb, jobb politikai nevelő munkát vigyünk a tagság Mxxhxx felé, a népnevelő és lo-es bizalmi munkát meg kell javítani, a munkát kiértékelni, hegyxBiynnBkxiiigyíniekxBfcípcnfcikxxx Szükséges az ellenőrzés jobbótétele, megszervezése, az aktíva gárda kié­pítésé, a velük v-ló foglalkozás, mxt Kérdések mindkét napirendi ponthoz: iiaskó elvtárs: IV. hó 22.-én van az első -i-ps zerve zet vezetőségének vá­lasztása, mi lesz a többi háromnál. 1 7t1, ; 1 >-•■■■ itiiitKÍi - ö Jk..© "terateratoXvtote'

Next

/
Oldalképek
Tartalom