Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1952-03-06

r ~ f e táviratilag, nint aláírásokon keresztül tiltakoztak dolgozóink, rlinn;^' osag r az volt, hogy nen kapcsoltuk össze munkaiélajomlásokkal, A Békohizettsagok f alapszcrvonként rendszeresen békemüozakót tartana?:, ahol szop eredményekét érrak cl dolgozóink. Komoly nehézségekkel küzdünk a szakszervezettel. Pár héttel ezelőtt mái felhívtam a szakszervezeti titkár figyelmét, hegy a kiéi kelések üzemünkben nem mog felesi ők. Az utolsó hétig változás nőm történt, A szakszervezeti bizottság a kiértékelést átadta a kulturnovolé si felelős­nek, aki teljesen uj ebben a munkában és nem tudta mik a feladatai, össze­hívtam. a szakszervezetnek vezetőit, a tömegszorvezot vezetőit és átbeszél­tem velük két héttel ezelőtt, hogy hogyan foglalkozzanak a munkaverseny továbbvitelét, Rákosi eÍvtársnak tett felajánlás és kiértékelés pontossá­gára, de az elvtar sok nem hajtották végre, csak akar, amikor megmondta:,;, hogy fegyelmi elé fogjuk állitani okot, fo" Avkiírtekelés még most is hiányos, mert csak a döntő Üzemrészekben történt meg a központi falitáblán és egyes mühelyrőszekben. Az irányt arra vesszük a szakszervezettel; karöltve, hegy a kiértékelések a legkisebb alapszervekben is meglegyenek, A termelés pá.rtol'lanőrzcso üzemünkben megvan. Rendsze­resen figyelemmel lcisérjük, hogyan állunk a tervünkéi, a nunkabcrnlnpp.nlf és ha lemaradást lotunkazonnal érintkezésbe lepünk a vállalatvese tőrségei ugyanakkor az alapszorvi titkár olvt„.rsoknak is fölhívjuk a figyelmüket, A terv teljesítésében komoly lemaradás volt a Hónap első napjaiban!,': amit a későbbiül: folyamán sem bírtunk behozni. A tervünkül mindössze bérmunkával együtt 81,4%-ra tudtuk teljesíteni. Térváron 74.2%­­bon tudtuk teljesíteni február hóban. A tervünk lemaradás nemcsak belső, de külső okokból is adódott. Ilyen volt pl. a szénhiány és a nyersáru diszpozíció ellátása. A Pártbizottság már a Hónap elején észrevette ezeket a hiányosságokat, összehívtuk a művezető cs osztályvezető elvtársakat, n vállalat részéről Benczo olvtársat, szakszervezet részéről Farnádi.olvtár­sat, és a pártbizottság ismertette., hogy mit jelent at orvunk a no:: telj..­­sitése, Rákosi elvtársunk tett felajánlás non teljesítése, A művezető olvt ár soknak felhívtuk a figyelmüket, ho;;;, hiányos az együttműködésük, a szorosan hozzájuk tartozó rJiholyrészekkibl ugyanakkor nem. harcolnak a vállalat ve ?. e t é a ég fiié, h ogy biztosítsák a tér teljesítőse hez szüksége3 előfeItételeket, A p.ártblzc tv.ság és a vállalatvezc-10ség kőzett nincs meg a kellő együttműködés. Az üzemi Pártbizottság ezt a hibát észrevette ft és Kőhalmi elvtárssal átbeszéltük,^hegy nem lehet jó munkát vég ezni, ha I J* tmmmi S­• n ^ _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom