Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1952-09-11

r n * % - 3 -nem De ebben liibús a pártbizottság is és a felsőbb szervezet is, hogy/Yájékoz­­tatta erről időben a pártszervezeteket. Az5 ellenség célja az volt, hogy úri­fosszon bennünket a készletünkből, hogy népköztársaságunk kormánya kényte­len legyen újból bevezetni a jegyrendszert, lártszertfezét&ánk nem„állnak a helyzet magaslatán. Hiányzik a bitó, súg, a kommunisták példamutatása. Nyil­vánvaló, hogy az ellenség minden támadásával azon „al számolni kell és azon­nal reagálni kell ezekre a megnyilvánulásokra. Iliért ért el az ellenség eredményt? Azért, mert nem készü tünk el erre, és pártszervezeteinket meg­lépések éérték. De pártszervezete in nem figyeltek fel erre a jelenségre móg akkor sera, amikor mi aktiva értekezleten felvetettük. Tompul az éberség párt­­szervezeteinkben. Az utasításokra várnak, ahelyett, hogy azonnal felvennék a harcot az ilyen kérdésekben. Csorba olvtárs; A' j elöntés felveti az Újlaki Té la gyárban Dér ne s eh elvtársaté s Hódi elv­társat, hogy milyen hőstettet hajtottak végre, ezeket népszerűsíteni kel­lene a dolgozók olöt\, ismertetni. A pártszervezet ezt használja fel, a Pártbizottság is hozza ki ezt értekezleteken, A rémhírekkel kapcsolatban, azoknak nagy része a vonatokról jönnek be, a vidéki dolgozók hozzák be. A kerületben nem régen egy jól működő vonatagitációs csoport mükdp}t, 1 1/1 évvel ezelőtt, amely a munkáját jól végezte. De ez elmaradt. Ezt újból fel '""iiene éleszteni. Hogy a hajógyár a MÁV kérdésével foglalkozol t, az hibá-• ja a kerületi Pártbizottságnak' és a felsőbb szerveknek is, hogy nem időben értesítette a pártszervezeteket erről a kérdésről. Még a mai napig sem tud­ják konkrétan, hogy mennyivel emelkedett a vasút. A békekölcsönjegyzésnél be kell vezetni azt, hogy necsak dolgozók agitáljanak, hanem az osztály­­vezetők, főmérnökök és vállalati igazgatók is. A dolgozókkal együtt menje­nek el agitálni. Ellaposodott a munkáskáderekkel való foglalkozás. Tapasz­talható az, hogy ha egy munkáskáder íróasztal mellé felkerül, akkor már kü­lönböző okokra hivatkozva, pártmunkát nem vállal.13lfelejti azt, hogy ő mi­ből került oda. De ez jelenti a foglalkozás hiányát Is. Az üzemükben a ne­velés kérdésénél-mernek támaszkodni a párttagságra. Pl. a hajóépítő műhely­nél baj volt a tervfeljesitésónél. összehívták a kommunistákat, irasortették velük, hogy mit jelent a tervteljesitése• Szt az elvtársak megértették, nőm . riadtak vissza a túlórázásoktól, az l;jjeli munkától sem, de ez a nevelés nem rendszeres. Ez me /mutatkozik az asztalos műhelyben, ahol 212-ig este kellett volna bent maradui dolgozni ós 82 asztalosból 23 hazament. Ezek kö­­/+itt voltak párttagok is. Többet kell egyénileg foglalkozni ezekkel az c - vtársa .kai. Klement elvtárs: X remhirterjesztéssel kapcsolatban. Az üzemben a délelőtti órkában nem hallott semmit, azonban délután halottá az egyik dolgozótól, ki azt kér­dezte tőle, hogy valóban fog beszélni Rákosi elv társ ós befogja, mondani, hogy emelkedni fog az ár és a bér. De nmek a komolyságaranem. figyeltek fel. Ez jelenti az éberség és os osztályharc eltompulását a pártszervezet­nél. üem állnak a helyzet magaslatán. Feladatuk, hogy továbbra is sokkal nagyobb éberséggel figyeljenek fel az ilyen jelenségekre. A Hajógyárban inkább a vasútjegyek emelkedésénél volt a hangsúly, mert a dolgozók ta éh­sége vidéki. A kérdésével kapcsolatban, nem áll az fenn, hogy 57 %-a tett a párttagságnak felajánlást, mert jelenleg 92-93 %-• A fegyelmik kérdésé­vel kapcsolatba: . Döntő dolog az, hogy a pártfegyelmiket is a nevelésre használjuk fel, a párttagságunk és a pártfunkciómra iusaink között. Ezen a téren már üzemen belül értek el szép eredményeket. A másik kérdés a tag­­díjfizetés kérdése, ami valóbon összefügg az oktatás kérdésével. Ez leho tapasztalni azon keresztül is, ho egyes pártfunkción áriusok iskoláról jönnek vissza,egészen máskép állnak ehhez a kérdéshez. De fontos az is, hogy az oktatáson keresztül is emeljük a communiata helytállást. Az üzemben irányt vettek arra, hogy ezt a részt is vigyék a '/rop ; listák az oktatásba . ! 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom