Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1952-08-07

f e 0 r á I ' a művezető átérzi a taggyűlés jelentőségét, ott azokban az„alapszerve­[ zetekben meg is lettek tartva a taggyűlések, s ottan eredményes a munka. * Nem adnak segítséget a politikai oktatásban sem. De ugyanakkor ők sem I vesznek részt, A jövő oktatási évben rámennek arra, hogy minden müveze-I tő résztveggen oktatásban^ és politikailag képezze magát. Mert igy nem segítik elő a Párt munkáját, hanem ic-iibb akadályozzák. A hatfókovács mü- I helyben az alapszervezeti titkár nem foglalkozik az augusztus 2o-i munka-I versennyel. A beszámolóban szépen felkészült róla, de az előadását nem I a papírról tartotta meg. Így nem foglalkozott ezzel a kérdéssel mélyreha-I tóan. Fusch elvtárs: H'og'y a taggyűlések jül sikerüljenek, fontos a pártbizalmiak mozgósítása. | Ahol ez jól elő van készítve, ott volt eredmény is. Az V©ös alap-„ I szervezetben nem volt jó az eredmény a számszerüsé/ben. De nem elég az, I hogy csal: a pártbizalmiakat mozgósítsuk, hanem a vállalat mérnökeit, „ f technikusait is összehívták. Az egyik művezetőjük Ádám, aki párttag és 1 | csak annyi tagdijat fizet, amennyi kötelező. Őt is behivatták, elbeszél­gettek vele és megmagyaráztál: neki azt ,hogy hogyan vegyenek róla igy példát. De nem elégedhetünk meg azzal, hogy mi a párttagságot megbízzuk .feladattal és a művezető nem seigit elő a munkájukat. A művezetőnek igye­­keznikell, hogy elősegítse a munkájukat. Elég szénné érvényesül az augusz­­. tus 2o-i versenyfelajánlások. Ugyancsak a taggyűlések kiértékelése. Tehát a legelső feladat a pártbizalmiak alapos mozgósítása. Ahol jü volt a párt­bizalmi értekezlet, ott jó volt a taggyűlés is. I Hámos elvtársnő: I A taggyűléseknél: az egyik hiányossága az, hogy a beszámolók hiányossak. Nem eléggé tükrözi vissza a munkát. Ez abból adódik, hogy a titkárok az utolsó percben készültek fel a beszámolóval. Egy jó példa a Pamutkikéézi-I tőgyár Il-es alapszervezeti titkára, aki egész hünapban feljegyzés^ készít arról, hogy mikor milyen hiányosság van, ezen belül a termelés ellenőrzése, a munkafegyelmijL, továbbá, hggy mik a feladatok. Ha ez meg I van, akkor már könnyű felkészülni a beszámolóval. Ezt el kell mondani I a titkáriértekezleten, hogy a többi titkárok is átvegyék. Tapasztalha­| tó az, hogy a taggyűlések előkészítése sok esetben mechanikus. A poli­| tikai felvilágosító munka elmarad és főleg az egyéni agitáció. Párttag­^ Ságunk nagy resze politikailag még nem olyan képzett, hogy átérezné a I taggyűlések jelentőségét és megyac kell magyarázni a párttagoknak, hogy hogyan kell nekik bekapcsolódni az ottani pártszervezet munkájába és hogy a hozzászólásaikkal segítsék az ottani pártszervezet munkáját. Kutas elvtárs: Tapasz tálba tó' áz,' hogy nem népszerűsítik a taggyűléseket. Ez megtörtént | a múltkor, amikor egy párttagtól kérdezte, hogy az nem is tudott róla, hogy taggyűlés lesz. Szüksége® széles agitációs munkát végezni. Hogy a I művezetők és mesterek nem engedik el a párttagokat a taggyűlésre, ez adó-I dil: abból, hogy még mindig nem egyenletes a termelés. Itt a pártszerve-I zetek feladata az, hogy az agitációs munkát azirányban folytassák, hogy f megteremtsék az egyenletes termelést, a dekádtervek teljesítését. Apart­| csoportok is igen keveset foglalkoznál: ezzel a kérdéssel, a taggyűlések I előkészítésével. Ez megmutatkozik az instruktori munkánkban is, hogy az I utolsó htekbnn kezdtük ellenőrizni, hogy hogyan készítik elő ataggyü-I léseket. Tapasztalható az, hogy a beszámolókat maga a titkár készíti el. | Nem az egész vezetőség, hanem egyadül a titkár munkája. Nem beszelnek el az alapszervezeti vezetőséggel. így a beszámoló a párttagság figyelmét | nem köti le. Itt a feladatxx az, hogy az egész alapszervezet feladatává I tegyék a beszámoló elkészítését, I * i1 ---------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom