Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1951-10-03

r : ©&L11 készíteni egy naptártervet, ezért Hermann és Kovécsné ölvtársak a felelősek. Itt figyelembe kell venni az üzemek !■ | adottságait, elsősorban a műszakiakat, hogy hogyan vannak a káderek kiválasztva, e mellett a felelősöket is, hogy ki miért felelős. Meg kell nézni azt is,hogy melyik üzemben van már kiválasztás, milyen mddon kell beütemezni, ezért fele­lőssé kell tenni egy egy munkatársat. Ezt közösen az alap­szervezetei meg kell beszélni. Hallgatnunk kell az alapszer­vezet véleményére is,Minden üzemnek ki kell jelölni a maga felelősét.Segíteni kell az alapszervezeti titkároknak a re­ferátumok elkészítésében is. A népnevelő és pártcsoportoknak meg kell beszélni a taggyűlések jelentőségét. Ezt a lo na­pot ami még a rendelkezésünkre áll alaposan ki kell használ­ni. A pártbizottságnak teljes egészében erre a kordésre kell rállni. A munkáinkat össze kell kapcsolni a nov.7-i munkaves ■* sennyel. Sok üzem elmaradt a tervteljesitésben,de különösen az építőipar. A Ganz gyár felhívására a dolgozóinknak csat­lakozni kell. A BK.jegyzésnél megalakult jó hangulatot to­vább kell fejleszteni.A dolgozóinkkal meg kell beszélni,hggy írjanak leveleket Hákosi elvtársnak, de olyat Írjanak amit ^ teljesíteni is tudnak.A dolgozóknak meg jkell magyarázni a november 7 jelentőségét, rá kell világítani arra, hogy nov. 7 nélkül nem lett volna április 4-e. Rá kell világitami SZU segítségére is, az agitációnak mindenhol előtérbe kell ke­rülni. A dolgozókkal a felajánlási tervet is meg kell beszél­ni. Rákosi elvtársnak irt leveleket pedig minél több dolgo­zóval kell aláíratni .A csatlakozásnak rústóber 15-ig kell meg­történni.A vezetőségválasztásnak is foglalkozni kell már ez­zel a kérdéssel, hogy milyen feladatok várnak a kommunisták­ra. Tag és Tagjelölt felvétel. Az alant felsorolt elvtársaknak a PB. nem fogadta el a fel%ébelét,fel­­lebezés után mégegyszer foglalkozott az anyagjukkal és aláb­­bi döntéseket hozta: Lázár Lajos PB. elfogadja a tagfelvételét. Szeszgyár V Gerőcs István " Hajógyár Mészáros A PB. nem fogadja el a felvételét,ja-Szeszgyár vasoljuk az alapszervezet felé,hogy mégegyszer vigyék taggyűlés eéé és vomá­­ják meg a tagjelölteégét is. Batta J-stván Tagfelvételét méegyszer a taggyűlés elé Szállítóberendezés. kell vinni és megvonni a tagjelöltségét is. Szilvásai Gyulámé A PB, elfogadja tagfelvételét. Bgy.Ep.Aszt. Acsádi Sándor " Gázgyár Valcz István Gázgyár „ l- 1 zJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom