Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1951-03-10

II -a­­. . J melkedégét hozza magával. Rámutat ezzel szemben a kapitalista or­­f 3 szágokra. Foglalkozik a beszéd Sztálin elvtárs válaszával amit a Pravda szerkesztőjének adott. JN, ^ M A békéért folytatott harc, a nemzetklziNielyzet kié­leződése teszi szükségessé, hogy a mi békefrontsz|fcass^®!ikon erősít­sük népidemokráciánkat, a szocializmus épitését a. fétmeleá^emelke­­désén keresztül. I .■Y A Kongresszus feladatként szabta meg dblgözó-' népünk részére a mezőgazdaság szocialista átszervezését -és egységes szo­cialista alapjának a megteremtését. A szocializmust épiteni a vá­rosban nem lehet anélkül, hogy falun ne számolnánk fel az ellent­mondást, amely a kapitalizmus létéből faliad, amely óráról órára szüli a kapitalizmust. Foglalkozik továbbá melyek azok a feladatok melyeket a kerületben meg kell valósitanunk. Elsősorban harcba kell indí­tani a kerület kommunistáit és dolgozóit, hogy az uj 5 éves felemelt tervet idő előtt teljesíteni tudják, illetve túlteljesí­teni. Itt ismerteti Gerő elvtárs ref.-ból egy részt mely foglal­kozik ezzel a kérdéssel. Beszél továbbá arról, hogy mi tette lehe - tővé, hogy az uj 5 éves tervünk -t módosítsuk. Beszél a hatalmas beruházásokról.. Foglalkozik azzal, hogy soha még ilyen hatalmas arányban dolgozó nem vette ki a részét a versenyből mint most. A Kongresszusi verseny alatt sok uj tehetség került felszínre,Az­­a feladatunk , hogy ezt a nemes mozgalmat a pártszervezetek egyik ^ központi feladatként állítsák maguk elé. A Pártszervezetednek dön­tően segíteni kell azokon a dolgozókon , akik a termelésben^elvan­nak maradva. Az üzemen belül el kell terjeszteni az elvtársi se­gítséget. Döntő fontosságú a verseny nyilvánosságra hozása, vannak üzemek ahol ezt jól meg is oldották ós forditva. Itt példákat is emlit. Beszél továbbá a termelés kérdéséről a termelékeny­ség növeléséről. Itt felhívja ilercóg elvtárs az alapszervezetek figyelmét mire kell nagy súlyt helyezni. Biztosítani kell az egyen­letes termelési folyamatot, jobban kell biztosítani az anyag ellá tást.Az üzemek egymásközötti kiszolgálásának a biztosítását. Itt Rákosi elvtárs ref. isme.tét egy részt. Ismerteti továbbá, hogy a Kongresszusi héten az üzemekben milyen szép eredményeket értek el, példákkal támassza alá. Pl. hajógyárban 6oo ezer Ft, megtakarítás Roessemannban 5oo ezer Ft és igy tovább. Mint döntő feladatként foglalkozik a munkafegyelem betartásával. Itt rámutat arra, hogy a Pártszervezeteknek feladata, hogy a váll.vezetőket,szakszerve­­y zeteket komolyabban kell ráirányítani a munkfagyelem szigorú betar­tására. Beszél a tervf eg elem betartásáról, ez azt jelenti, hogy, ne csak időben, hanem idő előtt teljesítsük a tervünket. Biztosí­tani kell az egyszemélyi felelősséget a névre szóló felelösségget Biztosítani kell a szakmai utánk bzést, hogy állandó és folyama­tos legyen. Az ipari tanul kát arra a szakmára kell irányítani a­­mely a népgazdaságunk szempontjából döntő. Beszél továbbá a nők és az ifjak bevonásáról a termelés­be . “oglalkozik továbbá a mezőgazdaság elmaradásával az iparhoz képest. Ezen a területen nem adtuk meg a kellő s gitsé­­get. Arra kell irányitanunk a munkt, ho y itt kerületű .kben a meglévő 5 term.szöv. csoportunkat megszid rditsuk és mint főfela­datukká tegyük a belterjes gazdálkodásra való áttérést, A TSZCS- ben a pártszervezeteket létre kell hozni. Ki kell járni a term. szöv.-be és ott minden lehető segítséget megadni. El kell érnünk I ápr, 4-re, ho y egyetlen dolg. pár, sem legyen a term.szöv.-ken kivül. Meggyőző szívós munkát kell folytatni. A Pártszervezeteknek sokkal nagyobb gondot kell for­dítani a vállalatvezetőség ellenőrzésére, hogy ezen keresztül is biztosítva legyen az 5 éves terv első éhének a megvalósítása. Feladat még a Pártszervezeteknek, hogy azt a hatal­mas lendületet ami megmutatkozott a versenymozgalómban továbbvi­gyék, előbbre lendítsék. Ez a lelkes hangulat máris megmututko­­* zik egy ár üzemben Goldberger hajógyár. —___ 3 I ______________ tó__________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom