Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1949-12-31
r .. ~i Hozzászól o. sok, m X> Óvári eavtars: /iíNSZ/ mint oktatási felelős bővebben szól reszortjába, 1300 ifi vesz reszt kerületi viszonylatban az ok tatásban ,Fdé.éz 90%-ban a Part érdeme, A marxista-leninista körök hallgatóinak jó a viszonya a termeléshez, A kórok hallgatói között üzemenként verseny folyik a termelésben, élen a Hajógyár áll. Hibája volt, hogy a tömegazervezetek oktatási felelőseivel nem vette fel a kapcsolatot, amin a jövőben változtatni fog. Tapolcai elvtárs: a MINSZ munkájában igen nagy hiányosságok voltak. Nem lehet azt mondani, hogy mindent élőiről kezdtek Náci elvtársók, mert a több eves szervezet munkáját könnyebben fel tudták frissíteni. Hiba volt, hogy a Columbiában történteket nem hozták a Pártszervezethez, A fizető SZIT tagoknak a fele párttag, itt lényeges ixs jasralást lehetne elérni. Nincs úttörő és diáktitkár, erről most értesül, holott a P.B, mindent elkövetett volna problémáik megoldására. Az utóbbi hetekben a MINSZ .munkája feljavult, a durva hibákat több-kevesebb eredménnyel igyekeztek, kiküszöbölni. Helyes, hogv ütemtervet dolgoztak, de ez is annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Rózsa elvtárs:/'ÍNSZ/ káderreszortjáról szól, A VIT után feltűnt káderekből kb, 60 ifit javasoltak tagfelvételre, de ezekből talán 40-et hafelvettek, Az ifik nem látják tisztán, hog: ... Párthoz vezető ut a SZIT-en keresztül vezet. Hiba, hogv az alap szervekben gyakran változik a vezetőség. Nagy a káderhiány és ennek megszüntetesét akadályozza, hogv nincsenek alap szervi káderesek, igy nen látják tisztán, hogy kiket lehetve felhozni. Hiba az is, hogy az ifik irtóznak a közpon, ti munkától. Ezt politizál nevelő unkával igyekeznek kiküszöbölni, Váradi elvtársnő: hiányolja, hogv gazdasági helyzetüket alig érintette Náci elvtárs, ami pedig elég zűrzavaros. Helységgroblemájukat sem említette, holott ez is fennáll. Nem látja tisztán a tagdíj elszámolását a központ felé. Hány % marad a tagdíjból a kerületben és az alapszervnek adnak-e %-ot. Van-e a MINSZ-ben felajánlás a bélyegeken kivül, Szükségesnek látja gazdasági felelős megválasztását és gazdasági bizottság létrehozását. te Molnár elvtárs: az ifik a termelésből kétségtelenül jel kiveszik a részüket, de politikai felvilágosító munkájukat fokozni kell. Hiába lesz lefektetve az ütemterv is, ha azt először nem politizálják jól át. Javasolja, hogy vegyenek példát a üzovj etunió kommunista ifjúságáról a Komszomolpól ós biztos, hogy a siker nem fog elmaradni. Katona eivtár3: szükséges, hogy a MINSZ fokozottabban ellenőrizze a Diákszövetség és az Úttörők munkáját, mert ha ez nincs, akkor elszigetelődnek. A kerületi MlNtíZ tényleges irányi tója legyen a kerületi ifjúságnak, legyen mindenüt ott, biztosítsák az irányító szerepet. Legdöntőbb a SZÍT szervezet, ami magját adja majd a kommunista ifjúsági szervezetnek, A termelésben a ver seny lendül etet az ifik vitték, akikkel káder szempontból foglalkozni kall, hogv megerősíthessék velük az alapszerv munkáját. Az öregek és ifik közötti viszony megjavítására mindkét résszel beszélni kell, megvilágítani mindüskettő szerepét a termelésben os a szocializmus építésében. Ezt tisztázhatják taggyűlésen is. Tény, hogy mindkettő legdöntőbb feladata az 5 éves terv beindítása. Ezt a MINSZ bizottságnak is biztosítani kell, Tornyi elvtárs: /MINSZ/ az Ifjú Gárdáról szól, Deics elvtára: Úttörő titkár az úttörő mozgalomról szól. Két napja került L a kerületbe. Feladatat lássa a csapatok munkájának megszilárdításában és ho • a .. . ermekvezetők megismerjék feladatukat. Továbbá az | A 1