Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/2)

1950-09-18

r Tapolcai elvt árs : 0 úgy látja v hogy a pártválasztmány nem lptja e­gészen tisztán, hogy hogyan fog a békekölcsön jegy­zés lefolyni, A szempont a versenyben legyen ez összegszerűség, és a jegyzés száma© jegyzést az idén körzeti vo­nalon sokkal, szélesebb körben kell kiterjeszteni. Úgy kell irpnvitani ahol tavaly alacsonyabb volt a 'jegyzés, ott az idén magasabb legyen," Schramm elvtárs :Mikor indul meg a jegyzés V A Nagyb"tonyi téglagyár kihívja versenyre a I3ohn téglagyárat és Draschet, mert a két téglagyár l^tsz'őna megfele1 a Kagyb 'to­­nyi létszámának, ’ Jakus elvtárs : Mikor a népnevelők kiviszik a jegyzést meg kell nézni, hogy ők maguk hogyan járnak az élen a jegy­zésben, A Tan ács válás zt ásn-ál rá kell mutatni arra a kér­­^ désre, hogy a tan 'csb kerületi dolgozókat fqg'nak beválasztani, Berecz elvtárs : A körzeteken és a területen nehéz volt tavaly a tervkölcsönjegyzés, de idén már vannak békebi­­zottságok is akik aktívan belekapcsolódnak ebbe a munkába, a tömegszervezetekkel eggyütt,-r-f Hercog elvt-á-ts válasza : azért nem akarta a kerületi Pártbizottság ütem­tervét ismertetni, mert nagyon soká tartana és az aktíva élőit úgyis nagyjából ismertetni fogja, Osak azt ismertette, hogy s pprlví1lasztmnny első­sorban tudja meg, hogy békekölcsön jegy zés lesz, A békekölcsön j egy zés S8,-°n indul meg, az ufeejnek­­© 3 nap alatt kell befejezni, frszpgos viszonylatban lo nap alatt lesz lebonyolítva. Amit itt hallottak az elvtársak annak csde' 2S,-"n reggel szabad kimen­­nie, Sésdi elvtá-rsnak : A Tanácsbeli műnk /ja utpn végzi el a rábízott műnk át, Gere elvt/'rsnak : A vezetőségi .„lésre sem szabad kivinni, K szakszervezeti taggyűlést (feltétlenül segítem kell. Ozakó elvtársnak : helyes, hogy kihívj~k verseny­re a m'b ik Kapit ánys ‘ígot, ,'üchs elvtársnek ! nagyon helyes, hogy loo %-ig ak:arj ák megvalósitani a jegyzési munk'U, Bihari elvtársnrk : az jó ha a Textilfestőt kihiv­­j ak versenyre, de nem az egész kerületet globálisan uiasz áliné elvtársnőnek : egyik körzet a másikkal legyen versenyben jaxus elvtys : helyesen hozta ki az ellenség el­­leni harcot", hogy fel kell figyelnünk r'' és lekell.7 lepleznünk, Divinyi elvtársnak ; komoly segítséget kap majd | a T.lz.Cs, L__ ^ 1- 3 _

Next

/
Oldalképek
Tartalom