Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.97.a/4)
1950-09-01
|mmmrnm '------------------j----------------r • ~i sitó munkát kell végezni Csak így tudjuk őket mozgósítani a feladatok * elvégzéséhez, tehát meg kell erősíteni a népnevelő csoportokat, , Megemlíti még azt, hogy a termelési csatát az uj normák túlteljesítéséért megnvérték ott,' ahol az ifiuság ebbe bekapcsolódott, ahol megtartották "az otletnapókat, amelyeken szintén igen jól szerepeltek az ifik. Azt is megemlíti, hogy az ifjúságra a klerikális reakció is pályázik. Az állam és egyház közö tti*'magállapodást sokan rosszindulatúan úgy értelmezik, hogy ezzel a harc be is fejeződött. Ez persze nem áll a Klerikális reakcfó ellen tovább is szívósan harcolunk ás ellenségeinket mindenütt le fogjuk leplezni, ’/iz -s FUtéssezrelő N.7. titk'ra: Elmondja, hogy az Üzemben voltak ige szép eredmények. Ott"is bevezették az ötletnapokat, ll/4-es körzet titkára, A koreai műszakkal kapcsolatos ifi eredményekről beszél. Felhív fá'lT"Figyelm t, hogy az üzemekben a tanulókkal nem fog lalkoznak eleget. így a tanulóknak elmegy a keedvük a munkától és a tanulástól. Hassanak oda az elvtársak, hogy minden tanulót dolgoztassanak és segitsék' őket, adjanak termelő eszközöket a kezük és termeltess nek velük. /Bencze' Györgyről beszélt/ Tüzes elvtárs: Kevés az üzemben az ifi. Próbáltak fuzionálni a 7észü-Tákgyán ifikkel, de nem sikerült, Bánszky elvtárs: Elmondja, hogy a kórházba bejöttek, fehér nadrágokat kölcsönkérni, azonban’azokat mind a mai napig sem hozták viasza. Kéri az elvtársak t, hogy ebbei a kérdésben intézkedjenek. Vámos elvtárs: Beszélt a DISZ tagsággal és úgy 1'tja, Rogy keveset foglalkozik a kerületi DISZ hizottság"egyénileg a fiatalokkal, főkénen pe ig a szervezetek vezetőségi tagjaival’. Ugyanez a helyzet az értekezlettel kapcsolatban. Sok az értekezlet, és kévését kapnak. Fájdalmas kérdés az ok tat-'s kérdése. A Rákosi tért elindították, azután leállították, mo^t újra kezdik. Okulni kell a hih'kból és minden téren meg kell javítani a munkát. Ha a párttagokkal kell egyénileg foglalkozni, 0 akkor’fokozottabban Vonatkozik az az ifjúságra. Ha ezt elmulasztjuk ' nem karba tu nk j c e re dm ény eke t. Tóth elvtársnő megv-'laszol ja a hozzász ólásokat. Beszél a pártmunka kérdéséről az ifi munkával kapcsolatban, A kérdéses elvtársnő jól dolgozik és megérdemli a támogatást. Igaz az, hogy az instruktorok keveset foglalkoznak a lukácsfürdői ifikkel, de erre nincs lehetős* igyekeznek ezt megv'ltoztatni, A 11/7—os körzetben tényleg van visszaesés. Reméli, hogy ez most meg fog változni. A szabadságharcos kérdéssel kapcsolatban igaza volt a titkár elvtársnak, de csak azért, mert nem tudtak biztosítani politikai nevelőt és kiképzőt megfelelő számban. Fokozatosan fogják emelni a kiképzők számát és ezzel együtt az ifiuság bekapcsolás© is a szabadságharcos kiképzésbe, A tszcs, ifi kérdését tisztázza. Fontos az egészséges kapcsolat a párt és az ifi szervezet között. Ne húzzák szét az ifi brigádokat, mert ez fontos, Gok helyen komoly len ületet adtak az ifik a felnőtteknek, I! . ‘ < , u I