Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.97.a/4)

1950-08-18

r i 7 i sagára. Máíüy elvt ár snő majd elmondta, azokat a hiányosságoicat, amelyeket a f©vétel során tapasztalt. Le kell szegezni- mondot­ta, hogy az elvtársak elhanyagolták a felvetel kérdését. A jelent­­kezek közül nem választották ki a legalkalmasabbakat. így történt azután az, hogy 336 közül 59 jelentkezet el kellett utasítani. Egyes körzetekben a párttitkárok csak igen csekély létszámú fel­vételi javaslatot nyújtottak be, / eg; év alatt xé ü-lo/ viszont elmondta, hogy Pártunk figyexme a nagyüzemek és az üzemi dolgozók f lefordul elsősorban a kivállóan dolgozók-ru, sztahanovistákra kell felfigyelni és csa;c azután a becsületes es a felvételt nagyon indokort családtagokra. Hangsúlyozta, hogy a körzeti párttitkárok csak kivételes esetekben javasoljanak felvételre nem dolgozókat. Xonxret példákat hoz fel a tagjelölt és tagfelvétellel kapcsolatos hibákról. Felhívja a párttitkárok figyelmét, hogy tanulmányozzák a Központi Vezetőségnek a tagjelüit és tagfelvétellel kapcsolatos programm­nyilatkozatait es határozatait, hogy a jövőben munkájukat tckélete­­sebben tudják elvegezni. Majd felkéri a megjelenteket, hogy szól­janak hozzá az előadás tárgyához. Szabó elvt. Hozzászólásában utal azokra a párttagokra, akik a koreai hseményekkel kapcsolatban elhanyagolták pár'tmunkájukat majd később, amikor a népi hadsereg győzelmes csapásokat mért az ellenségre .ujbÖl közeledtek a Párthoz. Éberséget ajánl a tit­kár elvtársakna.c es azt, hogy a.-, ehhez hasonló esetekben szigo­rúan járjanak el. ........................................elmondja, hogy’ akadnak olyan párttagok akik nem hogy nem fizetik a tagsági dijat,*de a vezetőség felhívására sem jelennek k» meg. Az elvtársat feg; el mi bizottság elé fogják vinni és sorsa felől aszerint döntenek ahogyan megérdemli. Megkérdezi hogy mi legyen azokkal* akik ostromolják őt, hagy mert a Pártból kizárták, illetve visszaminősítettek őket./ esetleg osztá yidegén indok mellett/ felhivja flg; elmét a megjelenteknek, hogy sokan csak azért jelentkeznek a Pártba, mert a tagkönyvüket jól fel tud­nák használni./Varga János esete, akinek egyetemi tanulmányaihoz kellett volna a párttagság/ Popoyics^elvt.Xj.II.megemlítik, hogv körzetében akad egy kisiparos, akitől semmiféle módon nem tudják a tagsugi dijat beszedni,/lo.-Ft/ pedig jövedelmező üzlete van. H körzetből kiküldött népnevelőket örömmel támogatta körzetében. Samu elvt. A Pártépites egyik cikkjére hivja fel a figyelmet, mely a”tágf élvét élt-tárgyalja. Hosszabb terminust javasol a jól dolgozó pártmunkások megfigyelésénél. A hozzászólások után Máiipjc Mándy elvtársnő megvilágította a fel­merült kérdéseket, további jó munkát kívánt a titkár elvtá- saknak és az értekezletet bezárta. Kmf. ( Jegyző : Sex** K f A 0 _-----------------©---------------------------------------------------__ I __ —J

Next

/
Oldalképek
Tartalom