Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.97.a/4)

1949-12-02

fmmmmm r — r n r Tudatosítani kell a hazaszeretet megváltozott fogalmát is. Ezt csak a pártépités megerősítésével érhetjük el. Népnevelőinket at kellvizágálnunk, meg kell néznünk hog a termelésben hogyan veszik ki a részüket, mert nem lehe morális alapja a népnevelő felvilágositó munkájának, ha saját maga nem jól viszonyaik a termeléshez. Inkább keve sebb népnevelőnk legyen, de xeíck ezek termelő és poli­tikai munkájukban kifogástalanok legyenek. A titkár elvtársak azo#at a párttagokat /akár 10-esével is/ akik nincsenek egyéni versenyben hivassák be maguk­hoz és foglalkozzanak velük. Magyarázzák meg nekik, hogy , nem méltő a párttagsági könyvre az, aki a versenyben nem vesz részt. Az alapszervi proppgandista elvtársakat irányítsa titkár ^ elvtárs és a legrövidebb időn belül határozattal kötelez ze őket a versenyüekorálás elkészítésére. Üzemeink ver­seny dekorálása á mai állapotában egyenesen siralmasnak nevezhető. A műszaki értelmiséggel jobban foglalkozzunk az üzemek­ben. Meg kell értetni velük, hogy á munkájukra szükség van, xxMiíxxxkx Meg kell becsülni azokat a műszaki értel­miségieket, akik a munkában becsülettel kiveszik a rószü két és demokratikusan gondolkodnak, Természetesen a fxxi fasisztákkal vagy a sz.abotálókkal szemben a a legnygyot szigorúsággal kell eljárni. Munkánk tengelyében a termelési kérdéseket kell helyez­ni, éa ahozija hogy a terraelékeynseg emelését biztosítani tudjuk, a legjobb eszközünk a politikai nevelő munka. Az élenjáró marxista-leninsta párt által vezetett dolgo­— zók növekvő aktivitásárá és öntudatára kell támaszkodni • Emelnünk kell a termelőerők színvonalát, népünk jólétét és kultúráját és ha ezt a feladatot elvégezzük, hozzá­jár ulunk a bekéért és szocializmuséit folyó harc, viláé tájborának győaelméhez 2./ Különféle. a./ Tagjelölt felvétel A tagjelölt felvétel es tagfelvétel kérdésével alapszer­veink nem foglalkoznak behatóan. Nem figyelnek fel arra hogy uj harcos, jóldolgozó emberek nőttek fel, olyanok akik méltóak arra a dicsőségre és megtiszteltetésre, ho* a szocializmust építő Párt tagjai legyenek. Külö ös figy&lmtet kell fordítanunk az épitőmunkásokra. Az épités szakma jelentősége a most folyó nagy épit-L kezesek során és az 5 éves terv óriási beruházásai kövei keztében rendkigül megnőtt. k \ .. _

Next

/
Oldalképek
Tartalom