Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.97.a/3)

1954-11-04

r -i I fa - 7 - | IL . • Bmö^ mindég szerettek bújni* Ea nem helyes* Nem szabad elfelejtkezni ez üzem szervezési súlyos problémákról* A XGM Erősáramú Főosztálya vezetői tárgyalták a KUGottwald problémáját* Megkérdezték Hajós elvtárs* tói, hogy mii en feltételek mellett tudná teljesíteni az éves tervet* Erre azt felelte, hogy nem készült fel* Nem munkálta ki, hogy mi szük­séges neki* Az üzemnek nem volt terve, hogy hogyan hajtsa végre a ter­vét. Az igazgató elvtár saknek és a pártbi zottSágoknak is feladata, hogy amikor egy felajánlás megtörténik, le kell e lenőrizni, hogy becsülete­sen, vagy csak kitalálva tette-e* Ez egy fontos feladata a termelési előadónak. A hangulat ma a gyárakban nem kielégítő. Ezt nekünk tudni I kell. Ki az álca. Egy sor olyan Intézkedés történt az elmúlt hetek során, ami nem növelte az emberek életszínvonalát és visszahuzólag hatott. Az októberi határozat ebben tiszta képet teremtett. A normák kérdésében kiderült, hogy olyan intézkedéseket hoztak, hogy egész üzemrészek átlag­bére 5~4oo 'F't-zA csökkent. Kz megengedhetetlen, Kekünk ezt meg kell vizsgálni, ki kell hivni a minisztériumot óe megnézni, hogy ml ennek az oka és nem szabad megengedni, hogy fizetés csökkenés keletkezzen. Ez to nem jelenti azt, hogy olyan technikai normák bevezetését, melyek szük­ségesek no hajtsák végre. Itt van egy eor olyan, problóraa, amit helyileg koll megnézni. A másik, hogy a párt októberi határozatát nőm vittük le és nincs meg a megfelelő felvilágosító munka ezzel kapcsolatban* Az októberi határozat feldolgozása nem is olyan könnyű dolog. Folyik ©népnevelő tanácskozás. .Amit a Kl.Gottwald csinált, az a politi­kai munka agyonverd se. Elmondja Dékány elvtársnő, hogy tlzedraagu embere* két állito.ták be a népnevelő értekezletek levezetésébe, sajnos, másutt is a népnevelő tanácskozások nem érték el a céljukat, raert nem megfelelő embereket állítottak be előadónak. Az egész pártbizottságnak a feladata hogy a jövő hót olojón a népnevelő értekezletek jók legyenek, A FVB tag­jainak ki Jcell menni, be kell osztani a PVB tagjait, vagy szólaljanak föl. Támasszuk alá azokat az érveket, amiket az emberek mondanak. A párt októberi határozatának raegmagyarázása ki tud rántani bennünket a jelenlegi helyzetből. Én nem vagyok megelégedve a feladatok megjelölé­sűvel • Hogyan vigyük tovább. Itt felmerült egy javaslat november 20-&&. November y-i felajánlások egy része az éves tervre szólt. Mégis szüksé­günk vau egy dá tusra# A tarcác sválasn tá sokra célkitűzéseket helyes csi­nálni. A November 7-re tett felajánlásó toljesiiését a tanácóvá1 azztá­­sokra tett re lajAnlá sokat az éves tőrre kell kifuttatni* A főkérdés a Kl.üottw&ld. Ha teljesíti tervét, legalább a készáru tervét, akkor a ke­rületet kihúzta a vízből* A hiba ott van és ebben a minisztériumnál; van igaza van, hogy a vonal, om nek fölfelé kellene tendálni, enyhén lefelé tendál, ehelyett, hogy otnelkedne. Ezt meg kell változtatni. Igaza von Dékány elvtáranönek abban, hogy a verseny előkészítésével kapcsolatos teendőt nem helyesen határoztuk el. A ml tervünkben az volt, hogy a békekölcsönjei^óat és a tanácsválaoztést Össze kell kötni a termeléssel Ezt nem tudtuk megcsinálni. A verseny negatív voltát Hoffer elvtára úgy állította bo, hogy nem tudtuk terveinket telje ölteni. Ebben igaza van. De ha nincs ez a verseny, arckor hol tartunk. Az augusztus 03 szeptember végón uralkodó hangulat javult az üzemekben. klónkul a politikai élet, bár igon sok probléma van. A javaslato ckal, arait az elv társak tetiek egyetértek, szükséges, hogy a ker.tVB tagjai r&’sztvogyenek az értekezle­teken. Egyetértek azzal is, hogy nen árt azoknál; a felajánlásoknak ut ma nézni, melyek n«m nyertek teljesítést és megnézni, hogy mi az oka. Mog kell mondani, hogy a November 7-i felajánlást teljesitette-e ez a g ér­­egység és ha nem, miért. A külső problémákra való hivatkozás a CL.Gofet­­wald gyárban nagyon őrös, bár sikerült kissé leszerelni. A külső körűimé l í____

Next

/
Oldalképek
Tartalom