Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1952-02-14
r • r á *• {■ rá;.\ \ '/fos Az instruktori kérdéssel kapcsolatban. Nálam kétszer volt kint az instruktor, eddig még úgy nez.ett ki, hogy tapasztalatcserére jött, hogy mi volt a véleménye, bírálat nem hangzót} még el. Még nem érezzük az instruktorok segítségét. Derkász elvtárs: Erős elvtárs, amit pio adott nem úgy történt teljesen. Én mind a 6 pontot javasoltam megvalósításra, mivel ezek el nera választhatók. Mi ezt a 6 pontot tárgyaltuk le részletesen, s nem úgy ahogy azt a Pártbizottság megmondta, hogy 3 súlyponti feladatot tárgyaljunk meg. Azért kellett megismételni. i Hogy Iszkra elvtárs anyagbeszerzéssel foglalkozik, szerintem kötelessége, ho® foglalkozzon a termelés kérdésével. Hogy „a szakszervezet helyett én dolgoztam, nem fogadható el teljes mértékben, mivel a szakszervezet munkáját két részre bonthatom. Arra, amikor még nem volt szakszervezet és arra, amikor me galakult. rí A titkári értekezlet színvonala fejlődik. Azonban többet kellene foglalkozni a fegyelemmel, mivel későn érkezők még vannak. Javasolja: A többszöri későnjövőkkel szemben pártié gye Imi indítson a Pártbizottság. * A titkárok képzésével kapcsolatban egyes titkári elvt .rsakat a napirendi ponthoz osszák be, mint előadót és dolgozza ki a témát, Pártbizottság vizsgálja felül, segítse a beszámoló elkészítésében. Javasolja: A titkárok képzésével kapcsolatban meg kell valósítani, ho® titkári értekezleten é®-e® titkár elvtárs e®-e® napirendi pontban számoljon be a pár tépi tó si munka e®-e® részéről, hogy hogy megy az az alapszervében ró le. A beszámoló elkészítésénél a Pártbizottság segítse a titkárokat. Javasolja: A Pártbizottság te®e lehetővé, hogy e®-e® instruktor elvtárs e® héten e®szer két órát tartózkodhassón az üzem területén, hogy megismerje az illető alapszerv területét és problémáját, 4 tag® ülések hiányossága, mely magmutatkozik a vezet sági üléseken is, hogy a vezetőségi tagok Erős elvtárs kivételével, „rangon alulinak tartsák, ho® e®-e® problémához hozzászóljanak, Gerő elvtárs beszédét olvasták az elvtársak, meg is tárgyaltuk* azonban egyetlen elvtárs sem szólt hozzá, nem mondta, hogy ezt mar megvittatbuk. Erre mondta Márk elvtárs, ho® nem tár®aljuk át a vezetőséggel, mivel azok nem szóltak hozzá. Iszkra elvtárs: A jelentésben említettek fennállnak. Az anyagbeszerzéssel csak á legfontosabb esetekben foglalkozok, legutóbb pl. az I no tai kapcsolóról volt szó. a vezetőségi illések megtartására Márk elvtárs jó szempontokat adott. E® héttel előbb meghatározom, ho® mi lesz a napirendi pont, ho® az uj titkár elvtársak még időben fel tudjanak készülni. 6 , I