Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.97.a/2)
1953-08-25
- Nem egy esetben megtörtént az is, hogy n ra vettem eléggé figyelembe a pártbizottság tagjainak véleményét /] egy-egy üggyel kapcsolatban. Például / Szántó olvtárs nem egy ál kai ómmal flgytlmentetett, ogy a tag ás tagjelölt felvételeknél bürokratikusán járunk el, nem megfelelő az elutasítás Indoka, dacára annak, hogy erre nem egyszer az alapszervi titkárok is figyelmeztettek. Még a legutóbbi időkben is megtört tót, hogy úgy ment ki as elutasítás, hogy alkalmazott ás igy nem vehető fel a pártba. Még soha nem történt az meg, hogy a pártbizottság munkáját, .int szervét, áttárgyaltuk volna. Én magam csak igen ritkán kértem számon a pártbizottság tagjaitól, hogy hogyan készültek fel e gy-e gy pár tb i z otts á g i a a fi r endl iez • Meg kell mondanom, hogy a kollektív munka kifejlődését gátolta az is, hogy egy-egy pártbizott/ági teg csak az ő roszórtját érintő kérdéshez szélt hozzá, igy van ez Balázs elvtársnál, aki csak Dísz viszonylatban beszélt ós nagyon sok esetben Balog elvt tósnőnél, aki rend szerint ágit.prop.kérdésetóeE szólt. _____________________________________ 3S____________________________________ — =J- 22 -