Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.97.a/2)
1953-06-11
Ilyen esetekben a párttagság bírálta a vezetőséget és kihangsúlyozta több . felszólaló azt, hogy a pártvezetőség >* is nagyban hibás azért, hogy nem nevelődtek irányításuk alatt eléggé azok "V. , az elvtársak, akik régebb idő óta tagjelöltek. A K.V. ezen határozatának végrehajtása során nőtt alap szerveinkben a tagság aktivitása, de a fejlődés nem tart lépést a nüvekvo feladatokkal* Éppen ezért sokkal jobban meg kell javítani és magasabb eszmai színvonalra emelni a Pártért folyó agitációt. | Többet kell foglalkozni vele a népnevelő j és propagandamunkában, nem ke vő abbé az e-I gyes pártosoportokon belül sokkal jobban elő-I térbe kell állítani a tagság nevelését. Az 3ZKP. XIX.kongresszusa vezérfonalának alap^ ján napról-najfra tanulmányo zni kell az 3ZKP módosított szervezeti szabályzatának egészét, de különösen a párttagság Jogait és kötelességeit. A határozat végrehajtásában étidéig ahogy már az előbbiekben is mondtnam, nincs le- I maradás. Kisebb- nagyobb hibáktól eltekin | ve aa eddigi végrehajtása is nagyjából megfelelő. i| Kizártunk 37# olyan elemet, akikre semmi szükség nem volt a Pártban, fasisztákat,kulákokat,csendőröket, kis és nagykereskedőket, < mélyen vallásosakat, olyanokat, akiknek er-I kölesi magatartása nem felelt meg a kommunista erkölcsnek, valamint jócskán olyanokat, akik bár vissza lettek minősítve, de az eltelt 4-5 év alatt a kisujjukat sem mozdították meg azért, hogy egyes párt - és kormányhatározatok végre- I- 25