Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-03-25
r ~i § fogadóórák aulyát. Ennek elkerülése végett a rendszeres fogadóórákét egyelőre* mellőztük* Ilymódon a HNF.kezdeinényező tevékenységére fektettük a fő súlyt és célkitűzésűnk arra irányult, nogy a kerület lakosságát politikai, társadalmi, kulturális megmozdulásokra való mozgósítással éa a termelés fokozására irányuló szívós, következetes, nevelő ösetönzéssel szoros egységbe tömöritsük* Helyes kezdeményezésnek bizonyult a HNF.takarékossági felhívása . Hiba volt azonban, hogy ennek kellő arányokban történő kibontakozását nem szorgalmaztuk és nem is kisértük figyelemmel további alskulását a Vöröskereszt javaslatát magunkévá téve a üNF,jegyében szervezték meg a kerületünk felszabadításáért életüket áldozó hősök emlékére a Vérmezőn létesítendő rózsákért megépítését. Hiba volt azonban, hogy nem néztünk utána a Vöröskereszt müsorosest-akciója körülményeinek, amelyek ellen már eddig is jogos birálat hangzott el. Bár ennek szervezését teljes egészében a Vöröskereszt vállalta, de erkölcsileg felelős ezért a HNF.kér. Bizottsága is és gondot kellett volna fordítani arra, hogy a bírálatot kiváltó, a szocialista szemlélettel ellentétbe módszereknek gátat vessünk. A lakosság köréből elhangzott kiváwságol^ magunkévá téve a budai kerületek HNF,bizottságainak vezetőit megbeszélésre hívtuk össze egy állandó jellegű budai színház életrehivása érdekében. A kezdeményezés kétségtelenül az I,kerületi blzottágot illeti. A tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak és kilátás van arra, hogy egy olyan színjátszó társulatot szerveznek meg, amely a budai kerületek kulturotthonaiban színvonalas előadásokkal fog gondoskodni a budai lakosság kulturális igényeinek kielégi té séről. Jó kezdeményezés volt a kerület haladó hagyományainak feldolgozáaára alakult művészeti munkaközösség is, amelyben kerületünk valamennyi kulturális intézménye résztvesz, kivéve a ^ármúzeumot, amely eddig még nem jelentette be csatlakozását. A kerületi kulturközpont régen vajúdó kérdésével is foglalkozott a HNF.bizottsága és javaslatot tett arra, hogy a Bem. rakpart 11,az. alatt levő és jelenleg a budai szabók szövetkezete által bérelt helyiségekben létesítsenek kerületi kulturottbont, ahol 800 személyt befogadó kniy terembeigcBck helyt kaphatnának a kerületi rendezvények és amellett lehetőség nyilna különböző szakkörök működésének is, ^nnek megvalósítása azonban nehézségekbe ütközik, mert a szövetkezet elhelyezésére a legminimálisabb lehetőség sincs e pillanatban. Pedig arúxxxxxxxx ezzel az adott körülmények között az egyetlen lehetőséget • / * I I