Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-02-04

! MM I *­­~I Török elvtárs: hozzászólása során azzal foglalkozik, hogy a statiszti­­kai is a gyakorlathoz hasonlóan azt mutatja, hogy a tag és tagjelölt felvételi munka terén az Állami Nyomda elmarad a másik üzemünk, a Budai Dobozgyár mögött. Bár kétségtelen, hogy ez a fejlődés örvendetes a Dobozgyár részére, de nem kielégí­tő. Mindkét üzem azzal indokolja az alacsony számú tag és tj. felvételt, hogy igen sok a fiatalok és idősek száma, s kevés a középkoruaké. Egy bizonyos fokig ez elfogadható, de azért nem indokolható ilyen mértékben a felvételek alacsony volta ezzel. Ugyancsak a KGMTI* több izben érvel a pártmunka elmaradása igy a tag felvétel tekintetében is az átszervezéssel. Igaz, hogy átszervezést hajtottak végre, de az nem mehet a pártmun­ka rovására. A Népművészeti Intézet és tagjelöltfelvétéL i munkája szintén nem kielégítő, ez évben mindössze 1 kérelem erkezett be, bár nem tudja pontosan, lehetf hogy még egy sem. Farkas elvtársnő: elmondja, hogy a tegnapi nap folyamán volt bent a pártközpontban, ahol 00000000000/0 ezzel a kér­déssel kapcsolatosan vetett fel problémákat. U.is értelmi­ségi alapszervek lévén vannak esetek, amikor a párthatáro­zatot nem tudják végrehajtani. Pl. több olyan elvtársuk van, aki munkájánál fogva már régen megérett arra, hogy pártunk tagja, ill. tagjelöltje legyen, de értelmiségi munkakörben dolgozó alkalmazott, igy nem tudják, hogy mi a teendő. Ezért van az, hogy tagfelvételük nem kielégítő, s bizony az elmuüct évben egyetlen tagjelöltfelvételi kérelmet sem tárgyaltak. Horváth Klára: Jelen kérdés, már hosszú idő óta probléma a kerületben. FeTtétlen figyelembe kell venni, hogy az alapszervezeteknél, igy az Állami Nyomdában is igen sok felvételi kérelem jön fel,-v de amikor megtárgyalásra kerül a dolog mindég van egy-két folt az illető életében, ami miatt nem vehető fel. Tehát túl­zás. azt állítani, hogy ezt a kérdést lelkiismeretlenül kezelik. A 24 éven aluli fiataloknál pedig az a helyzet, hogy bár terme­lő munkájukat kitünően végzik, de semmiféle társadalmi munkát nem hajlandók végezni, úgy gondolják, hogy termelésben elért e*redményeik elegendők a felvételükhöz, s ezt ilyenformában kifejezésre is juttatták már nem egy esetben. A KV. határoza­ta megszigorítja a feladatokat, s ők igyekeznek azt betartani. Valiban úgy néz ki, hogy 5o '/-bán öregek dolgoznak az üzemnél, tehát nem lehet azt megállapítani, hogy nem törőditek a fel­vételi* munkával. Úgy érzi, ha az elme beteg kérdésében téves is a meglátása, azért nem nevezhető opportunistának, itt nem ért egyet Kovács elvtársnővel, mert soha semilyen körülmények között a pártnak rosszat nem akart és nem akar. j Mivel több észrevétel e napirendi ponttal kapcsolatban nincs, Faur elvtárs az alábbiakban tartja meg összefoglaló- i ját. .7. II

Next

/
Oldalképek
Tartalom