Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-07-09
r “ _____—— r t- 6 -azt mondjuk, hogy ezt a lendületet éppen a régi munkakörből való elmozdulás, a bár újszerű, de a dolgozókhoz mégis közelebb álló feladatok, a párt felhivása a munka minőségének a megjavítására ós annak a tudatnak a meggyökeresedéeé adta meg, hogy munkájukkal saját jólétüket növelik, sőt, hogy munkájuk alapfeltétele ennek a jólétnek. Ennek a megváltozott szemléletnek friss erőre kapott hivatástudatnak lehet tulajdonítani azt, hogy vállalatunk az óv első negyedében ismét, most már ötödizben nyerte el az " Élüzem ,f cimet. %ső negyedévi munkánk értékelésénél a 7. Tervezési Igazgatóság, illetőleg Lux miniszterhelyettes elvtárs elsősorban tervezési munkánk minőségének javulását említette meg. Eredményeink között kiemelte a kerepesi-uti tervezés, az organizációs tervek, a gépészeti munkák és egyes statisztikai munkák területén mutatkozó minőségi javulá*. Az " Élüzem " cimet elnyerni nem könnyű feladat, de megtartani még nehezebb. Ezért a pártvezetőség első feladatának tekinti, hogy a műszaki vezetés mellett a maga részéről minden megtegyen az eredmények megtartásáért, növeléséért. Háromhónapos munkatervünknek megfelelően április 2o.-á* a vállalat igazgatója és főmérnöke tájékoztatták a pártvezetősóget a vállalat termelésének kérdéseiről ós munkatervünk főcélki tűzéseinek megfelelően a május 2o.-i vezetőségi ülésen az I. iroda, junius/ elején a II. iroda, a júniusi vezetőségi ülésen pedig a III. Iroda számolt be munkájáról. A junius 22.-i vezetőségi ülésen a IV. Iroda, majd 25«-én a műszaki osztály számolt be munkájáról. Ezeket a beszámolókat az iroda nevében az irodavezető készítette el és nyújtja be Írásban a pártvezetőség részére, a vezetőségi ülést megelőzőleg 3 nappal. A beszámold tartalmazza az iroda egyes eészlegei munkájának ismertetését. Rámutat az ismertetéssel kapcsolatban a felmerülő hibákra, foglalkozik az iroda párt ós törnegszerveza ti munkájával, kitér a munkafegyelem kérdésére, javaslatokat tesz a hibák megjavítására ós minden esetben segítséget kór a pártvezetőségtől olyan ügyekben, amelyek az irodavezető hatáskörén kivül esnek ós ahol a pártvezetőség közbenjárására, vagy támogatására van szükség. A pártvezetösóg awg£KXÜ£sxs megvitatja a beszámolót, értékeli az iroda munkáját, minden esetben foglalkozik az iroda munkával való ellátottságának kérdésével, a munka egyenletes elosztásával, a súlyponti feladatok határidejének be^ tartására hivja fel az irodavezető figyelmét. 1 20