Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-05-21

main ;T - _ v T az önköltség alakulásánál megállapítható, hogy mutatkoznak ered­mények, pl: az Állami Nyomdánál 1.1 %, a Budai üobozgyárnál 3 >, a tataro­zó vállalatnál 9 7., az ÁÉTI.-nél 6.5 %•, a Ruházati szövetkezetnél 1.7 %, I a terveeőirodáknák egy része / aITI. GTU. MEZŐGÉP. / nem tudott adni pontos kiértékelést. föllépés raitatkozott a Cipőipari szövetkezetnél, ahol 1.4 %-al emelkedett az önköltségük. Megállapítást nyert, hogy kerületünk egyes vállalatai főleg az építőipari Vállalatok / 43/1, 43/4, továbbá sinus. Szövetkezet/ , nem foglelkoznak eleget az önköltségcsökkentésóvel, habár l a nagybudapesti páriártekezleten Rákosi és Földvári elvtársak erre külön f felhivták figyelmünket. A jelenségekből az tűnik ki, hogy az említett vál i lalatoknak ninc.3 önköltségcsökkentés! tervük, uppen ezek a vállalatok r azok, melyeknél lemaradás mutatkozik s termelésben is. nem véletlen és megvizsgálandó ezen, vállalatoknál az önköltségcsökkentés, illetve a vállai lati terv lemaradás közötti összefüggés. A kerületi Pártbizottságnak fog j lalkozni kell ezen vállalatok párt és gazdasági vezetőiveo a kérdés tisz tázésa érdekében. ráralapgazdálkodás: A béralapgazdálkodásnál megállapítható, hogy főlega tervezőiro­dáknál mutatkozott megtakarítás, s többi vállalatoknál a Tatarozó válla­lat, Ruházati szövetkezet, valamint az állami Nyomda kivételével túllépés mutatkozott. Az egyes vállalatok próbálják megmagyarázni a bóralaptulló­­| pósnek okot, azonban ezen magyarázatok nem egyértelműek ós nem kielégítők. Próbálják a kibuvóf megtalálni és a hibákat mindig máshol keresik. | Pr óm i um ki f i z e t é s: I Április hónapban beleértve az első negyedévről elmaradt prémiu­j raok&t is a kerület üzemeinél ás vállalatainál összesen 577.421 Ft. prémi­umot fizettek ki. megállapítható, hogy a kerületi Pártválasztmány ülése óta a kerü­let üzemei, vállalatai komoly eredményeket értek el a termelés vonalán. Termelési eredmények, - amelyek különböző felajánlásokban nyilvánultak meg- , megtakarítást matatott az önköltség csökkentés alakulás ártál. az Állami Nyomda a pártválasztmányon tett felajánlását ismertet- I te a dolgozókkal, a ránt ós a vállalatvezetés a felajánlások alakulását | állandóan ellenőrzi. A 43/1 iípitőipari Vállalat a villányi-uti építkezéseknél gyors falazási rendszert vezetett be, amely lemaradásukat csökkenteni fogja, niba, hogy a Aöznonti Tervező irodák kihívását a többi tervező irodák nem I fogadták el, illetve nem reagáltak arra, pedig ezen felhívás csak 6lőse­j ^itheti a tervező irodák termelési eredményeit. ^ I A kerület összes üzemei és vállalatai csatlakoztak a üanz-cyár J felhívásához és kongresszusi műszakot tartanak, amely kongresszusi műszak • I hivatva van a termelési eredmények emelésére, az önköltség- csökkentésre, a lemaradások behozására. j A kongresszusi Műszak eredményeit még nem lehet kiértékelni, ép­pen ezért a Ili. Pártkongresszus tiszteletére beindított munkaverseny ér­tékelésével kell bővebben foglalkozni. I It

Next

/
Oldalképek
Tartalom