Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-05-07

r Irá n Il Határozatnak javasolja: f v 1./ A kerületi Tanács állitson Ö3sze efey BrZottságot túlsúly­ban munkásszülőkből a napiközioftthimókban a gyerekek fog­lalkoztatásának felülvizsgálatára. A vizsgálat egy hónapom keresztül follyon a pártbizottafe szempontjai alapján. határidő: Junius 1. Felelős: Vörös Józsefné 2./ A kerület* Tanács oktatási osztálya bevonva a l)ISá.-t, tanácstagokból ás állandóbizottsági tagokb.il állitson ögz­­sze egy bizottságot, melynek feladata legyen a munkástanu­lók beiskolázásának felülvizsgálata, valamint a beiskolá­zott értelmisági származású gyerekek között mennyi az uj értelmiség és mennyi az osztály idegen, delk laszált elem gyermeke. Ugyanezen szempontok alapján iskolánként is HKgx vizsgálatot kell tsrtani ezen a téren. határidő: Maróti Károly Felelős: ”"11. ITapirend: Inform^ció a Budapesti Pártbizottság május B.-i titkári érte­kezletén elmondottakról. Petrovics Jánosné: A Budapesti pártbizottság határozatba hozta, hogy a I3P. PB. május 5.-i titkári értekezletének anyagát PB. ülésen m6g kell tórgyalni. A Budapesti Pártbizottság foglalkozott a Kongresszus előkészítésével, s ügy látja, hogy most a III. Kongresszus iránt nincs olyan nagy érdeklődés, mint a II. Kongresszusnál volt, s nincs meg az egész országban az az érdeklődés a jelen mint akkor volt, pedig a 111. Párt­­kongresszustól is várhatnak olyan sokat, mint a II.-tol. Már annál is inkább, mert a hibákat feltártuk, a szocializ­mus építésében pedig ismét nagy előrehaladás lesz, a mező­­gazdaság átszervezése, s ez a nagyarányú fejlesztés a leg­közelebbi kongresszusig meg tőrtá^nik ez nem vitás. a Budapesti Pártbizottság azt az irányelvet szabta meg, hogy minden munkát úgy a termelésben, mint a pártépitésben -a Hl. Kongreszussal kell összekötni és annak felkészü­lése jegyében kell végezni, a párt és tömegszervezetek tel­jes erejükkel mozgóistsanak a kongreesszus jelentőségének mógórtásóre, foglalkani kell azzal, hogy itákosi elvtárs rp- i - ártértekezleten történt felszólalása azzal is foglalkozott hogy helyes volt-e a párt politikája az elmúlt évek során, helyes-e a kV. júniusi határozata, a felsőbb szervek lépten nyomon kijelentik, hogy helyes volt. Ezért feladatunk, hogy a dolgozok között szélesebb körben fel kell vetni ezt a kérdést, össze kell kötni a pártpolitikát, mert amikor megál­lapítjuk, hogy helyes volt, de vannak hiányosságok, akkor meg kell nézni, kik a felelősek azért, hogy a pártnak ez a helyes politikája egyes helyen nem érvényesül. a másik kérdés a termelés kérdése, amivel foglalkozott a tit­kári értekezlet. "ízen belül a minőség kérdése ós önköltség­­csökkentése szerepelt. Megállapították, hogy az önköltség terén nemhogy csökkenés, hanem továbbra is emelkedés mutat­kozik. A múlt negyedben a nehéziparban 1.6 70-al emelkedett az önköltség, egy milliárd forinttal maradtunk le a termelés terén. Ezen a téren a Tuilapesti rártbizottság felvetette a proletariátus felelősségét, nem eléggé érzi a Budapesti ipa­ri proletariátus, hogy amikor roszabb ipari cikket, nem elég választékos cikkeket gyárt, ezzel gyengíti a munkás-paraszt ( szövetséget és ezzel saját mag,a alatt fűrészeli a fát, mert ti 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom