Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-04-01

r~. ■ t- lo - * *1 raktárt tad biztosítani, mert ellenkező esetben :ni:í<^f\bjztosit­­v a a fris, rendes, választékos áru, s a szoaYnLisítá ke rósz. üdéi­mét csúfolnánk ezzel'meg. V ól érném? e., h o "y a kereskedelmi v nllala tokn!i. *. tartó© t víz sy/> La tu után a Pártbizottságnak a pártszervezetekben nem következett be olyan fejlődés, mint a szakvezetésben. ;s ezárt a hiba p PB.-bán keresendő, éspedig a szervezési és ágit.prop.ősztály munkájában mert a ?B. tárgyalását nem követte az, hogy abban az a lap szervben az agitációs munkát erősítsék, pedig erre a Pf.-nak határozata is volt. a továbbiakban feladatunk, hogy ezen a : éren rendet te­remtsünk, s ne csak a más által végrehajtandó határozatokat el­lenőrizzük, de magunk is hajtsuk végre a ránk hozott határozatot, ágit 'ciÓ8 vonalon el kell érni, hogy megfelelő agitáció follyon az uj árukcikkek propagálásánál, mert a Budapesti rártválaszt­­mány, amikor a élelmezésipar pártszervezeteinek munkáját tárgyal­ta azt álló itotta meg, hogy ezen a téren nem volt jo a munka, jgeg kell javítani a szövetkezeti dolozok felé nyújtandó politi­kai nevelő munkát a pártszervezeteken keresztül, ahol nincs- párt­­szervezet, ott a tömegszervezeteken keresztül. A Pártbizottság határozatainak eljuttatását olyan módon képzelem el, Hogy amikor tanresbeszámolók vannak, a beszámolók össze 'lli­­tása előtt a Tanács VB. titkára és Laróti elvtárs a kér. ?B. tit­kárával üljön össze ás kérje ki véleményét, tanácsát arruvonat­­kozólag, hogy a kér. PB. milyen irányelveket akar a lakosság felé levinni, az állandó bizottságok kérdésében szükségesnek tartom összehívni a kommunista tanácstagokat a Pártbizottság részéről. Az árutelités kérdésében a Széna t-réri nők TíT. árud a ellátásában továbbra is fenntartom a Pb. előző álláspontját, hogy minden árudába biztosítsanak megfelelő mennyiségű és minőségű árut,ne csak egybe. Maróti elvtárs felvetésével a kerületi Tanács és a Pártbizottság közötti tervszerűség kérdésében egyetértek és a jövőben azt tar­tanám helyesnek - és úgy is kell - hogy o Pártbizottság munka­­terve alapján, ha egyes vállalatot a Pártbizottság nem vizsgál, akkor tűzze napirendre a VB. ne történjen meg olyan, hogy a PB. pénteken tárgyal egy szövetkezet munkáját és szombaton ugyanazt tárgyalja a VB. is, mert akkor nincs arra idő, hogy a, PB. irány­elveit feldolgozzák. Javasolom, hogy a PB. a jelentést fogadja el, ujabb határozatok hozatalával kapcsolatban a Pb.-nak továbbra is szolgáljon irány­elvül az előbb hozibtt határozatok, határozatnak javasolja továb­bá : 1./ A Körzetekben szabad pártnap formájában, vagy taggyűlés keretén belül tűzzenek egy-egyszer napirendre olyan kérdéseket, amivel a Pártbizottság a lakosság érdekével kapcsolatban foglalkozik. Határidő: IV. 1.-től folyamatos felelős: Ágit.prop.ősztály / A Pártbizottság n jelentést elfogadja, a javaslatot határozatként mondja ki, a jelentésbe foglalt 3. 3z. javaslatot pedig elveti, nem hozza határozatba karóti elvttrs és őipos elvtfrsnő javaslata alap­ján. 1 A A

Next

/
Oldalképek
Tartalom