Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-04-01
r © _ 7 ~ Egyetért azokkal az elvtársakkal, eleik a jelentésben és hozzászólásaikban a nehézségekről beszélnek, iáért azok valóban fennállnak és a tanács részéről mindent megfognak tenni annak kiküszöbölése érdekében. 'ü inai elvtárs: Kifogás tárgyává teszi, hogy a bizottság őt, mint az Iparugyi Osztály vezetője a tárgyalásokba, vizsgálatokba nem vonta be, vagy legalább is nem kérdezte meg egyes esetekben véleményét, mert úgy érzi, hogy hasznos feivi Iá go sit ásókat tudott volna adni. Elismeri és jogosnak tartja azt a bírálatot, hogy az Iparügyi ösztály a KV* határozatának megvalósításához igen koson, kb. 4-5 hónap elteltével fogott hozzá, ami nagyban hozzájárult a meglévő problémákhoz. SÉnuB Szövetkezet felajánlásával kapcsolatban elmondja, hogy 3 izben volt kint személyesen, s különböző problémáikra való hivatkozással nem kezdték meg a gyártást. A jelentéssel ellent ét ben az a véleménye, hogy igenis volt ellenállás a szövetkezeteknél az áttérés tekint etében, hisz itt csupa kisiparosok dolgoznak, akik önkéntesen létesültek, ill.alkottak szövetkezetét, hozzá voltak szokva a'megkezdett cikkek gyártásához és biztosabb kenyérnek látták azt. A bútojjavító Szövetkezet részéről igen szépen teljesítik a lakosság szükségleteit kielégítő cikkek gyártását, s a mezőgazdaság részéről érkeztek igények, amelyeknek nem tudnak gép hiányában eleget tenni, bár a Fővárosi Tanács megígérte, hogy 1 db. gépet szerez a részükre, amely pillanatnyilag a problémát megoldaná. Elmondja továbbá, hogy az egyes üzletek az árukészletüket azáltal is tudnák nevelni, h$ felvenn ék a kapcsolatot a /-v vidéki termelőszövetkezetekkel, akik nagyobb tételben is tudnának részükre szállítani. uoltai Ferenc: Felhívja az elvtársak figyelmét az ellenőrzésre a ma ©szektortól való vásárlást illetőleg, melynek alkalmazása viszazaélásre is okot adhat. kxjcai' Megemlíti, hogy a rli. többször foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az üzletek áruellátottsága nem megfelelő, s úgy látja, hogy a legnagyobb forgalmú üzletek forgalmát emelik még jobban, mint pl. ^ özéna-tóri fOöékT.-ót, amely véleménye szerint rn:> nem tudja ellátni feladatát, mert annyira megterhelik, .ehet az az elv vezérli a ivÖEXíT.-et, hogy minél gyorsabban értékesítsék az árut, pedig erről le kell mondanitfk, ha/#/ nem akarják, hogy az i-ker ület lakossága csak a óz én a-térre járjon. novács hóra: nem ért egyet Marót! elvtárssal akkor,, amikor bár nem szószerint mondotta, de felszólalásából az érződött ki, hogy a ártblzottságot teszi felelőssé azért, mert nem tudta, hogy csütörtökön van a PB. ülés - ha pénteket is beszélt meg előzőleg Petrovics elv társnővel - , mert ált alá lan a PB.-ről érkező leveleket fel szokták ‘bontani Is el szokták olvasni, s ez esetben is aróti elvt'rs'ak el kellett volna azért olvasni a ü. anyagot, ha tudta is, he -y nem fog megjelenni azon. ázzál sem tud egyet érteni vele - éa Oipos elvtárst nő válaszadása erre nem adott okot,-, hogy szélmalomharcot