Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-02-19

■ I I —­ftii IKIII r n . - 29 - I Őszintén megmondom, hogy százszorta nagyobb energiával tudok dolgozni,ha a hárt bizalmát érzem és a budapesti iártbizott­­rósz'éről kijáró instruktor elvtársakon keresztül ón érzem a Párt bizalmát. Nekem mindenkor a Párt bizalma adott erűt a nehézségek leküzdésére, amelyre 3 éven keresztül volt alkal­mam. Pártomnak ezt a bizalmát nem éreztem várnai elvtársnőn keresztül, ez az első időkre vonatkozik, most azonban már ón is úgy látom, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, 5 is jobban megismerhetett és látja, hogy nem minden igaz, amijfc rosszat személyemmel kapcsolatban beszélnek. Várnai elvtársnő másik esetben Lerch elvtársnő elmondása alp­ján vonta le rólam a Véleményét, amikoris Lerch elvtársnő a páncélszekrényének kulcsát nem találta és mivel tagsági bólye gek voltak szekrényébe elzárva, amelyekkel el kellett számol­ni, se szó se beszéd saját költségére kinyittatta, ami 5oo.—Ft­­ba került, s aztán panaszkodott. £3 csak ezekután szerztem tu­domást minderről, tehát nem is állt módomban az, hogy sögitsek az elv társnőnek. i>z átnyulással kapcsolatban Kovács elvtársnő v óleinóny ével srtek egyet és kérem, hogy a jövőben az elvt irsek mielőtt ^onkrét választ adnának egy-egy ügyre vonatkozóan, azt veliinK beszéljék meg. nangsulyozom, hogy a bizalmatlanságét Várnai elvtársnő részéről csupán kezdetben tapasztaltam, s nem a jelen helyze­tünkre, ill. kapcsolatunkra jellemző, s ezáltal ismét érzem jsPártom bizalmát, ami nagy 6rőt kölcsönöz nekem. Mózes elvtárs: Döntő jelentőségű kérdéssel foglalkozik a mai Pb.ülós# ~A z "értekezlet megmutatja azt is, hogy a rártbizottságon belül a legfájóbb seb a birálat és az önbirálat kérdése volt. a felszólalások azt is megmutatták, hogy a vizsgálat túlnőtt a Bizottság erején és szerencsésebb lett volna, ha pl. abban nolman elvtárs is résztvett volna. Ha nem is felel m6g a ükí­­íbJexbh bizottság jelentése a kivánalmaknak a lentiek miatt, de alapot szolgáltat a vitához. Elmondja, hogy számára is igen tanulságos volt a iártbizottsági ülés, s véleménye szerint helyes lett volna, ha egy-két politi­kai munkatársat is meghivnsk erre az ülésre, mert fejlődésüket és a kritika önkritika szélesítését elősegítette volna. íMegmutatja továbbá ez az értekezlet, hogy nemcsak gazdasági, de a pártmunka terén is az átálásaal kapcsolatban nehézségek vannak, s ezekkel gyiirkőzik most a i ártbizo ttaág. Kritikát gyakorol a Pártbizottság jelenlevő tagjai felé, araiért igen keveset foglalkoztak az eszmei-politikai vezetés kérdésé­vel, holott elsősorban ennek tisztázása lett volna feladata a PB.ülésnek. Az elvtársak hozzászólását igen őszintének találja, a Fülöp elvtárssal kapcsolatban véleménye megegyezik Várnainó 6lvtársnő hozzászólásával, hogy Fülöp et. igyekszik tudásának maximumát adni. helyteleníti Petrovics elvtársnőnök azon kijelentését, hogy teljesen hivatalos hangnemben fog ezentúl beszélni, s a bratyi szellemet felszámolja, mivel részéről ilyesmiről szó sem volt I ezideig. _ ¥?. /.

Next

/
Oldalképek
Tartalom