Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-01-29

r ~ “ i- 4 “ Választ nem kaptunk az ügyben, nem is sürgettük egészen ez év január 7-ig* Előfordul olyan hiba is, hogy a beküldött munkáslevél hosszú ideig elfekszik valahol, majd szintén a statisztika elkészítése alkalmával az elintézetlen ügyek között felszínre kerül és akkor törté­nik benne intézkedés. Ilyen eset pl. Papp Ervinné Állami Nyomdai dolgo­zó ügye, aki a pártból való kizárása miatt fordul segítségért a Párt­iéi zott Ságunkhoz, mert sérelmesnek érezte ezt magára nézve. Levele szep­tember 4-én érkezett be Pártbizottságunkra és csak december 11-én küld­tük meg az Állami Nyomda Pártbizottságának azzal, hogy újólag vitassák meg taggyűlésen Rapp Ervinné elvtársnő ügyét és a hozott határozatról Pártbizottságunkat értesítsék. Azóta azonban még nem kaptunk értesítést arról, hogy történt-e az ügyben intézkedés és mit döntött az alapszerv. % Végeredményképpen meg kell állapítanunk, hogy nem sikerült ki­javítani a hibák egy részét és a dolgozók leveleinek elintézésével kap­csolatosan, amelyek a Központ Vezetőség határozata előtt sokban hozzá­járultak a párt és tömegek közti kapcsolat lazulásához, a dolgozók akti­vitásának és bírálatának csökkentéséhez. A hiányosságok kiküszöbölését a Pártbizottságunknak súlyponti feladatnak kell tekintenie. Pártbizottsá­gunk munkatársainak úgy kell érezniök, hogy a munkás la ve lekkel való fog­lalkozás munkájuk szerves részét képezi, munkájuk megjavításához nélkü­lözhetetlen segítségnek kell tekinteni a munkáslevelek, panaszok lelki­­ismeretes, alapos kivizsgálását, gyors elintézését, az észlelt hibák ^ okainak következetes feltárását és megszüntetését. E _cé_l .elérése, jár deliében az_aj-ábbi_ határ oz;ati_ j jva sla toka t terjesztjük £árthizottgájg elé:__ 1./ A Titkárság adminisztrátora kéthetenként ellenőrizze a kiadott munkáslevelek határidejének betartását. Az észlelt hiányossá­gokat jelentse a Pártbizottság titkárának. Határidő: folyamatos Felelős: Körösi Irén elvtársnő 2./ A Pártbizottság ágit. prop. és szervezési osztály munka­társaival beszélje meg a munkáslevelezés elvi és gyakorlati kérdéseit,^ hogy amikor ezzel kapcsolatos feladatot kapnak, ezt megfelelő alaposság­gal, a munkáslevelezés jelentőségének tudatában lelkiismeretesen intézzék el • Határidő: Felelős: fI

Next

/
Oldalképek
Tartalom