Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-10-01

összefoglalva; az oktatási év előkészítésében igaz, hogy értünk el eredmé­nyeket,. munkánk tervszerűbben folyik, de hiányosságok is vannak, s ez első­sorban az agitáció fEkaxáxx kscüy: terén áll fenn. A kerületi bizottság tagi­jainak is többet kell az elkövetkezendő időben a fiatalok között lenni, röpgyü lés eket, beszélgetéseket folytatni a Petőfi Iskolák politikai, szer­vezeti kérdéseiről, ezzel elsősorban az alapszwrvi Dl Jz.vezető ségelcnek nyújtunk segitséget. Az oktatás sikeres beindítása nagym ért ékben függ attól, hogy hogyan tudjuk ezt a feladatot ö sszekaposolni a többi feladatokkal. A kor .DISz .bizottság úgy látja, hogy az oktatási évet a KV.hatáxoaatának megfelelően eredménye­sen fogja tudni beindítani. A pártszervezetek és a kerületi PVB.segítsége/ ebben az évben sokkal job­ban érvényesült. Gondolunk itt elsősorban arra, hogy a propagandisták ki­­válogatása terén igen komoly segitséget nyújtottak a pártszervezetek, nem utolsó sor ham a beszélgető bizottságokban való részvételükkel is segítet­ték a Dl Sz. szervezetek munkáját. Pl.ÁÉTI. Dobozgyár, Közétkeztetési V.stb. A DISz.budapesti Bizottsága két esetben volt kint és adott elvi segitséget a Petőfi -Lskolák szervezésében. A kér. PVB, oktatási alosztályával a kapcso­lat az utóbbi időben megjavult, számonkérik az elvtársak a határozatok végrehajtását, s nem utoslő sorban konkrét segitséget .adnak ha problémáink vannak egyes a lapszervekben. Pl.Köz étkeztet és. Javaslat a munka rciegqjavitáséra: 1,/ A kerületi DISz.Bizottság a propagandisták konferenciáját úgy készítse elő, hogy azon minden propagandista résztvegyen? 3 alaposan fel legye­nek az elvtársak készülve. A propagandisták felkészülését mindkét alke^­­lommal a kér .DISz .Bízott ság tagjai ellenőrizzék/, le? s erről az e gész munkáról számoljon be a kér .PVB. Ágit .Prop osztályának • 2 •/ A kér,Bízott ság által megrendezendő Petőfi iskolások klub estjét úgy készitse elő, hogy ez nagyban segítse az oktatási év sikeres beindu­lását. Ezen tűimen/)en fokozottabb mértékben szorgalmazzuk az alapszen­­vekben is ezt a munkát. 3 ./ A kér .DISz .Bizottság az ellenőri hálózat megszervezését okt. 2o-ig fe­jezze be, s az ellenőrök száma legalább 6 fő legyen. 4./ Kerületi Dl Sz. Bizottság elkövetkezendő évben fokozott gondot fordít­son az előadásos propagandára éppen úgy a középiskolákban, mint az üze­mekben. Középiskoláinknak havonta legalább egyszer, üzemekben két havon­ként egyszer tartson olyan előadást, amely érdekli a fiatalokat, de fon­tosig hogy ezekről halljanak és ezzel is segítsük nevelésüket. |í I £6 r­­' n- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom