Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1953-04-24
r ~i mólt, hogy van olyan jelenseg, hogy egyesek kijelentik, nogy m ők csakis" a Népfrontra fognak szavazni. Az ellenséget más munkamódszerhez kányszeritette a dolgozók megváltozott hangulata és i itt az a hiba, hogy ezt a módszert a népnevelők nem fedezik fel. Az ellenség tudja, hogy badarság lenne vitába szállni a népnevelőkkel az 5 éves tervvel kapcsolatban, ezárt azt választotta, hogy kijelenti, hogy csakis a Népfrontra szavaz, aztán gondolja, ha majd eljön a szavazás napja, csinál amit akar. Egész biztos lóhát, hogy az ellenség az "-kerületben is dolgozik, mert ez sem a kimondott munkás Kerület. Amit Kovács elvtársnő mondott, nogy a lakosságot az 5o ;.-os reálbér emelkedés érdekli a legjobban, ez helyes és nem is kell róla a figyelmet elterelni, xíxx±i*xxá±*XKÍix*ks±á*l; s0t, ellenkezőleg, vissza kell rá térni ós megmagyarázni, nogy ennek megvalósítása a dolgozókon függ, a több munkától, a tervek teljesítésétől. S ha ezt meg tudják értetni a lakossággal,, ankor jó munkát végeztek a népnevelők. Amit Fülöp elvtárs mondott az orvosperrel kapcsolatban, itt el kell magyarázni, hogy éppen ez'mutatja a Szovjetunió igazságosságát ós erejét, hogy ország, világ előtt beismerte, hogy tévedett, hem ott volt az ellenség. De azt is mondjuk el, hogy amerikai sajtóban ilyen tévedéseket mag nem ismertek el soha. ^ A papok aktivitásával kapcsolatban nagyon kell vigyázni. Az ne© baj, ha elmondotta ott a gyűlésen, hogy mit orez, sokkal roszabb ha meglapul. Persze arra nincs szükség, hogy a párt mellett, a Szovjetunió ©ellett agitáljon, mert úgyis tudjuk, hogy ez tőlük képmutatás lenne, de van egy bizonyos terület* melyen hosszú darabig tudunk velük ahaladni fokozottabb ellenőrzés mellett. Azért, mert az elvtársik előbbre vannak a munkával, nem szabad megelégedni magukkal, hanem minden erőt a munkára kell irányítani, mert az idő rövid. Petrovics Jánosné :Eg.yetértek Kertész elvtárs felszólalásával ugy az eredmé~ nyekei, mint hiányosságokat illetőleg. A titkári értekezleten a Központi Vezetőség értékelte a választási munkát, a bé*everseny jelenlegi.állását. Ezen a titkári értekezleten ott volt Rákosi elvtárs is. Ha a mi értékelésünket megnézzük, azt állapíthatjvrá meg, hogy vannak eredményeink, de vannak kerületek, melyek má„ területen vannak előbbre és mi vagyunk lemaradva. A mi előnyünk abban mutatkozik meg, hogy előre elkészítettük a névlistát és már a III. 22-i agitációt ennek alapján végeztük, zenkivül idejében észhezkaptunk, hogy a politikai munkával le vagyunk maradva. Ez az előnyünk mutatkozik meg abban, hogy most az egyszeri lelátogatás megtörtént 93 . .-bán. Az agitációnkban elértük azt, amit célul tűztünk ki, hogy uj mód szerrel dolgozunk, hogy az alapszerveinknek Kiadtuk a házakat tehát minden háznak meg van a felelőse és igy elértük a minőségi munkát. Az eredményekről nem akarok beszélni, mert nem az a hivatásunk, hogy arrül beszéljünk arai már megvan, hanem az, hogy arról beszéljünk amit ezután kell tennünk. H a megnézzük, hogy a-választásig csak három hetünk van és 1 hetünk Május 1-ig, hogy a választási békeverseny munkájában hiányt sságok vannak, hogy trááapest le van maradva a fémgyűjtésben, ha ezen a téren mi jól is állunk, de a színesfémben még mindig csak 68 ,«-os teljesítésünk van és mostmár mindig ne-hezebb lessz az anyagot felkutatni. I ^ " —-