Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1953-12-04
r ~i t * '* A beszámolókkal kapcsolatban konkrét segítséget' adnak a pártszervezetek is, Néhány kommunistát kapunk át a pártszervezetektől pl, az ÁTI, a II,sz. Autójavító ás a Budai Bobczgyár a DISZ, vezetőség részére a titkárokat biztosította., Kovács^elvtárs azonkívül megemlítette, hogy a Budapesti DISZ.Bizottság semmi'segítséget nemamttnkijukhoz más elfoglaltságra hivatkozva, de azonban teljesen nem zárkóztak el a segítség adástól, Petrovics elvtársnő.: hozzászólásában elmondja, hogy a Központi Vesetősog'~juniusi határozata óta. komoly javulás mutatkozik a DISZ Bizottság munkájában, A párt értekezleteknek kell erőteljesen foglalkozni is minden titkári értekezletet fel kell használni a DIdZ vezetőség választásnak sikeréért, A DISZ.Bizot -ság megállja a helyét ebben a h-arcban, ebben a munkában. Nekünk nemcsak ar ra Kell nevelni ez sabtxtott, hogy csak önbirálatokát kell gyakorolni, hanem el k. 111 ismerni a jót is, Az elvtársak rendszeresen kijárnak'a&DXS3 szerveze bekhez és kezd kollektíva válni a munkájuk, iéeg kell itt említeni Német elvtár sat, aki komoly segítséget nyújtott a. DISZ szervezetnek'az ^ Állami Nyomdában és meg io látszik munkájának eredménye, A Pártbizotts ág, elismeri, ho jó? dolgozik a DISZ Bizottság, A hozzászólásában elmondja Petrovics elvtársnŐ, hogy nem helyesli, hogy a Budapesti Pártbizottságnak felajánlott segítségét a DISZ.Bizottság vissza ute itotta, Nem szabad ' lebecsülni a Budapesti DISZ.Bizottság segítségét, munkáját, a, napirendi különfélék / tag és tagjelölt felvitel stb,/ Tagfelvételi kérelmek? j Oraz,Levéltár: Ember Győző: elfogadva to / Állami Népi Együttes: 0 s v á t László: elfogadva. Állami Nyomda: Fazekas József; elfő - adva. Tagjelölt felvételi kérelem: Budai Dobozgyár: B a 1 1 a János: elfogj óva, * * II, sz. Autójavító Váll ólat* Kun Jenő: az alapszerv tagjelölt felvételi hat rozatát a'pórtbizottság nem fogadta el a következő indokok alapján; A dolgozók nem szeretik. Az édesapja és ő maga. is a felsza* b: dúlás előtt fuvaros, felszabadulás után egy üzletben volt társ, ez az üzlet az ő nevén volt, azonkívül alkalmazottat is tartottak igy tehát kizsákmányoló volt, "aSa°~~ m ■ ■ _ I N