Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1952-02-19
Fa rkaa elvt éré; Kifogásolom, ho©r Zimonyi elvtársnő a jelentéskéaréart, kizárólag a számadatokra korlátozza, és nem helyes súlyt az anyag?takarékosságra, a minőségi munkára, pedig a mi kerületünkben főleg könnyűipari üzenek vannak és inkább a minőségre és takarékosságra kell iá mennünk. Takács Kálmán: A Déli Fütőház viszonylatában a héten 94-#-ig megtörténtek a felajánlások és a kitelj esit és már 100 $-en felül van. Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi hóakadályt küzdöttek le dolgozóink na© igyekezet tel,-megért vén a vers eny mozgalom fontosságátakkor 200 $~ról is beszélhetünk* Rákosi elvtársnak elküldött felajánlásunkra a válaszlevelet már megkaptuk a Rákosi Titkárságtól, melyet dolgozóinkkal röpgyüléeen keresztül ismertetünk, A felajánlások tovább folynék, dolgozóink elfogadták a Debreceniek versenykihívását, melyet ml módós itottunk azzal, ho© mindazokat a dolgozókat bevontuk a versenybe, kik közreműködnek a folyamatos mozdonyforgalom elősegítésében. x—s Koltai Ferenez: A tegnap megtartott pártbi zott sági ülésünkön osztály onkénV értékeltük a felajánlások teljesítését, igy a munkafe©Telemre vonatkozó felajánlásunkat, a késések, igaz ©latlan hiányzások kiküszöbölésére, illetve csökkentésére, teljesítettük, * Leva©unk maradva még a"10-perces mozgalom"-mai. Továbbá a gépszedői részleg van lemaradva a tervtel jesités s el, mivel át kell •tennünk őket más területre. A mennyiségi felajánlásokkal a baj ott van, hog;y tudjuk biztosítani anyaggal, hogy a százalékok elérhetők le©enek. Munkánk további megjavítása érdekében céljutalmat tűztünk ki anyagtakarékosságra, üzemrészelszámolás jó munkájának biztosításéra és az 1-milliós nyomásban való részvételre az igazgatói alapból. Petrovics Jánosné: Javaslom, ho© a Termelési Bizottság értékelje az eddifi felajánlásokat és adjon egy összesített kiértékelést az eddigi teljesítésekről a pénteki pártbizottsági ülésre. _ A munkaverseny agitációt erősen tovább kell folytatni és azok akik már teljesítették Rákosi elvtárs szüle té® apjára tett felajánlásokat, indítsák meg Április 4—re Felszabadulásunk ünnepére a vállalásokat# ho© ezáltal biztosítva le©en a munkaverseny folyamatossága. Na© hangsúllyal a minőségi és takarékossági felajánlásokra. Határozati javaslat: 1./ A Termelési Bizottság készítse el az üzemi összesített felajánlások kiértékelését. Felelős : Fülöp Arű rás Határidő: február 22, Ir Zimonyiné elvtársnő: Farkas elvtárs hozzászólására válaszolva azt tudom mondani, ho© éppen most kaptunk ss empontolcat arra vonatkozólag, ho© az agitáció és a politikai munka hqgyan viszi élőre a versenyt, az e©éni és szemléltető agitáció ho©an segiti elő a versenyt, nem je dig számadatokra szorítkozunk. Bizonyára félreértés történt Verbau elv társnőnél. j Petrovics elvtársnő kérdésére a Pártbizottság a határozati javaslatot egyhangúan elfogadta, illetve határozatra emelte, III* Napirend: Kormányrendelet ismertetése, Petrovics elvtársnő: Ismerteti a Népköztársaság Elnöki Tanácsának rende- I ^ letét az egyes házingatlanok állami tulajdonbavételéről és jelen» tőségéről beszél. Többek között elmondja, hogy ez egy olyan rende- ? r ó 0 0 0 \