Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1949-10-29

I 'THf • ff -4- : HS J kell a hibákon. Az oeztályörtfef^letekGt elvi sikon kell megtartani. A tanulészol/í tn * jüyo nőién berendez­zük. azonban a könyvtárat saiöfi^orontóől nem tudjuk felállítani. do rövidesen sor kerül etünk­re is. A pártiskolákba és :pa$sepMXmo\rxra már-eddig is kijártunk és ez na.;yon ji*i*imst váltott ki. A kör­te j zetek hibája, hogy a területen félnek a párt titkártól. Az emberek azt gondolják, hogy a párt titkár mindent el tud - intézoni. A tanulásra mindenképen időt kell for- i ditani. Beszélgessünk minden párttaggal és ellenőriz­tük fejlődésüket. A futballistákat! ke terheljük túl pártmunkával, mert komoly nékáeti értéket jelent szá­­imunkra, hogy sportolóink© olyan i(51 szerepelnek . A 'futballistáknak külön szemináriumot fogunk indítani, hogy továbbra is rendszeresen sportolhassanak, lel­kes elvtárs a spörtot igen fontosnak tartja, mert nagy tömegeket mozgat meg. A körzeteknek‘megbeszélést kell tartaniok a tömegszer­vezetek vezetőivel. A körzetek vezetőségénél hiány­zik az önállóság* Az üezmi titkárok inkább keademé­­te nyeznok. Valóban a községpolitika volt legjobban el­hanyagolva. ezen feltétlenül változtatni fogunk. Fon­tos, Hogy az elvtársak megért ék a munkamódszer meg­változtatásának fontosságát. Erről Írásban, legalább 1 oltóon/stfe&yonök javaslatot a legközlebbi pártbi­­zotteáB rö^Ql 8 óra/. .. *- . ■ -v ’ - \ *, firmm -’r . ■ ‘ l tnUdiif k, t( ; Böielntés: Az MNDSz Központ aakftvatke^Ö átiratot intőzéé a ke­'Simon elvtársnő: rülcti Pár tbizottsáí^wj/ Deák Bertalanná X\ fcer-i MNDSz oktatási felelős csa­ládjára vonatkozóan nem volt őszinte az MNDSz kádere­­séhen. Letagadta, hogy veje kizárt párttag, akit Rajk­­kal együttrielSntettftk Sopronkőhidán a hafílos ité­­. let alól. 0 maga azt állította! hogy Franciaországban r-' ^ aktív pártmunkát végzett, Révai Gizella elvtársnő köz­'-te lése alapján kéder’dlt, hogy csak jelentéktelen párt­munkát végzett. Az MNDSz Központ javasolja az ügy kivizsgálását és utána Deákne leváltását. Javaslat: Az ügyet kivize. jilás végett átadjuk Ágoston elvtársnak. Ágoston elv társ a nov, II.-i Pártbizottsági ülésen ismertesse a vizsgálat eredményét és tegyen javaslatot. j K.m.f. í © ÉKÁtete ©■■•■?© tete©?2 ?ff? ff''©©ff:?©te:©K.tetete ©ff?©©. ©: ©ff'2©©:©ff© ©?. „ ©ffff?/?. ©. ©? ■'■©■' ?©:©?.©?©te© te?te??.ffff ?'© V ©©''/©ff-]''?/:2?2/©? te '2:'22“ ''ff??;'77'©© 'te7?' ©ff2?2©.-.: te;-'ff ©© ?te©ffffg ff? -ff ■■'© „;?.g?ff ©te?fe?te©©te7:;fe ;? •©:■ ©©M:7...??.©-/. | © ; ?te'©2te ff©©:©'2;-/?©ff'2 te''ff? •©'??• '"te©? te? ©:tete??te.fe te.©..ff©,ff .,:?-.■ ;ú?,' ff2 ©?? g? ff?'?2? ?„;© -©©te' ©©'".ff©2 ?©?©©?!© ’ ©tete te' ff' te© ? ff'' te2©'?©? ©©©?©'?© ©©■\.:7©©7©te?ff©?:'’.g ,:?" ©v? ?©''2'©©©■'?' ,©'.?' ??:' ©v©’©©©©/?;??2?'©-©?©©';©©/^!--?: te?© .? ©?'©?•. \ ' 7 ©?©'ff-' " teteffg'te'- 3 -ff7ff-''.vteffffffffte:;'ff ©...,.;;;.©■©?• ©v?--ff.; ..ff ?u :© ff .•■•■©© ©te . ff :©? • ©•?©/;..„..'•© u-■■■:' ff ?©'.' 2 ??’©?7 "’:'© •'?©? '■© V© ©:te 'y:©2 ",ff©'v'©2'2':''' gff ff "te.'ff'©©©?'2 tete©'?© 7ff ff© ■ ;v\ffff??:" ©. © ■ ff©'Y©.©'te?teff ©te/ffte: ©ffteff .ff . ©•■■ ff .©" . I

Next

/
Oldalképek
Tartalom