Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1955-04-22
r' mám " " ’ ’ '~i Információ az elmúlt évi tervteljesitésről. » Az elmúlt évi tervtőljeaitésünkkól befejeztük az első Ötéves tervünket. A II. 5 éves tervünk kidig© zásánál Pártunk III. Kongresszusának határozatai alapján - hasznosítanunk kall azokat a tapasztalatokat, amelyeket az első 5 éves tervünk megvalósítása során szereztünk. Ennek a lehetőségét f&kozottaa biztosítja az 1955* évi népgazdasági tarvünk, amelynek megvalősitásákal a helyes átmenetet tudjuk biztosítani a II. § éves tervünkhöz. Ebből következik, hogy ez évi tervünk axxiisfixSxéruxtsxrx végrehajtásával jelentősen kell előrehaladnunk az első 5 éves terv időszakában keletkezett aránytalanságok felszámolásában, a szocialista bővített újratermelés menetét akádályozó tényezők kiküszöbölésében} biztositva, hogy 1956.-ban egészséges és zilárd alapon, teljes lendülettel kezdhessük meg második ötéves terünk megvalósítását. Pártunk Központi Vezetőségének 1955* márciusi határozata feltárta a gazdasági helyzetünkben jelentkező nehézségek gyökereit, azokat az antimarxista opportunista, jobboldali elhajlásokat^ Melyek következtében népgazdaságunk egészséges fejlődését veszélyeztető aránytalanságok és lazaságok keletkezte, tok. A márciusi határozat ezúttal megszabta azokat a feladatokat Is , melyeknek valóraváltásával nemcsak kijavítjuk a hibákat, hanem uj lendületbe hozzuk a szocializmus építését hazánkban. Megállapíthatjuk, hogy 1955. évi tervünk szilárdan támaszkodik a K.í, határozataira és biztosíték arra, hogy annyi nehézség*után végre lehetővé válik az 1955* évi junlusi plónum és a III. Kongresszus határozatainak mindenfajta, de különösen az utóbbi Időben elterebélyesedett jobboldali torzításoktól mentős végrehajtás. Az 1954. évi tervek végrehajtásában a jobboldali elhajlások következtében igen jelentős nehézségek Is jelentkeztek. A K.V. határozata ezekkel kapceo- I latban többek között a következőket állapítja megt rI ih ' *]jj