Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1954-05-20

r ~“■ ~i i\ ■- 7 - ‘ !. !• Petrovics elvtársnő: Az elvtársak sok hiányosságot hoztak ki. Azzal akar foglalkozni, hogy a tanács, mint álla mhat a lm szerv ért el fejlődést a II. Kongresszus óta. A II. Kongresszus elég részletesen foglalkozott azzal,hogy mi a tanácsnak a gyermekbetegsége, azóta próbáltuk mindazokat a kérdéseket kijavítani, amit a II. Kongresszus felvetett. Néhány nap tulva fogj/ a III. Kongresszus ezzel a kérdéssel foglalkozni. A II. Kongresszus után erőteljesebben fogtunk a munkához és van eredménye, komoly előrehaladást mutat a tanácsok munkája. Ha vannak hibái súlyos, és kevósbbé súlyos, de le kell szögezni,hogy az I.ker. Tanácsnál fejlődés mutatkozik a felé, hogy a lakosság problémáival foglalkozik. Az elmúlt évek során mennyi harcot kellett vivni'azért a Fővárosi Tanáccsal és más szervekkel,hogy az Üzlethálózat, lakások,terek, bölcsődék,. és lehetne még mindazokat felsorolni, ami ered­ményeket, komoly eredményeket a tanács elért. A Központi Vezetőség júliusi határozata után a tanács munká­jában láthatunk javulást. A kereskedelmi osztály jól dől. gozik, mely közvetlenül a lakosság problémáival foglalkozik. Vagy az oktatási osztály, Vörös és Sipos elvtársnők jó műn- v kát" fejtenek ki, sok jelentéssel éltek a V.B. felé,hogy a lakosság problémáját megoldják. A költségvetés legnagyobb része az iskolák helyreállítására és kibővítésére for­dították. A lakásügyi osztály vezetője Hajós elvtársnő olyan munkaterületen dolgozik, ahol nehéz munkát kell ki­fejteni. Ha vannak‘a lakáskiutalásoknál hibák, de helyesen oldotta meg az osztály,hogy maguk az igénylők az ö irányí­tásával döntik el,hogy ki van a legjobban rászorulva a lakásra* ^gyesen,politikusán oldja meg az osztályán lévő munkát. A közigazgatási osztályon dolgozó Varga elvtársat nem régen dicsértük meg a jó munkájáért. Kiss elvtársnő a káder munkák terén igen jól dolgozik, túlságosan Kiss elvtársnőre hárul a káderekkel való foglalkozás és ez hiba, és a legutóbbi kommunista aktáván ez ki is jött. Két s égte len, hogy a tanács függetlenített tagjai jó munkát fejtenek Iá, Maróti, Valencsák és Matolcsine elvtársak, akik bekapcsolódnak minden munkába és harcolnak azért,hogy a tanács betöltse hivatását. A fejlődésben a kommunista tanácstagok is hozzájárulnak, Kondorosi,Vértes, .Balázsovit elvtársak és a többi elvtársak is. A Párt választmány és a Pártbizottság is hozzájárult ehhez a fejlődéshez, k kommu- • nista tanácstagok motorjai voltak a tanács fejlődésében. Egyetért azokkal az elvtársakkal, akik az eredmény mellett a hibákra is rámutattak. A hibák közé felsorolható az, hogy a Párt választmány es a Pártbizottság később ébredt rá arra,hogy milyen jelentősége van a tanácsoknak a proletárdiktatúrában. Elhanyagoltuk ezt a munkát rés néha lettek összehiva csak a konmunista tanácstagok, nem-'lett rámutatva arra,hogy mi a tanácstagok kötelességei. A mai napig sem lehet elmondani,hogy a tanács dolgozói a párt irányvonalán dolgoznak és amit a párt­­határozat szögez le, hanem éppen aszerint, amit a Fővárosi Tanács titkári, va.y elnöki ülésén kapnak meg. L-— i — ^ ........

Next

/
Oldalképek
Tartalom