Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1954-10-21

r n l l . 4 ^ x /; . .- 6 -te" egész párttapparátus arra a területre kellett állítani. Ez most nem volt , mivel az építőipar máshova ment tőlünk. Igaz, felvet­hetik az elvtársak, hagy a tervezőintézetekben éppen akkor folyt a racionalizálás, ami a politika, hangulatot rontotta. Ez igaz/ Éppen azért, mert tudtuk, h#gy racionalizálás van, felkészültünk a fokozottabb politikai munkára. Mégis, a. racionalizálás is hozzá­járult, hogy a tervezőirodákban úgy fejeződött be ö jegyzés, ahogy azt a párt elvárta, mégpedig a racionalizálástól való félelem miatt. És ezt figyelembe nem venni, súlyos hiba lenne. Azonban ez a félelem nem félelemkeltés alapján származott, #-z a dolg zék­­tél eredt, tehát nem küldő hatásra. Az eredmények mellett súlyos hibák vannak pl: a s z tah an® v i s t ák felé folytatott politikai munkában, továbbá a szövetkezeti dolgo­zók, kisiparos) kiskereskedők 'felé folytatott politika munkában, feháfe az úgynevezett rétegpolitikánkban bizony hiányosságok van­­hak. Y'zekrú’a hibákra mind a jegyzés sarán jöttünk rá és a jövő­ben ezeknek a hibáknak kijavítása alapját kell képezze munkánknak, valamint munkánk alapját kell képezze a rétegpalitikai munka. Nem- szabod szemel51 téveszteni, hagy a kommunista fegyelemben la­zaságok vannak, Így elrettentő példa: az egyik tervezőiroda alap­szervi vezetőségi tagja önkényesen beköltözött oz egyik elköltözött hivatal megüresedett szobájába egy másik dolgozótársával együtt. Ezt a. vezetőségi tagot funkciójából leváltotta a PTB. és fegyelmi elé állította , szigorú megrdvás utólső figyelmeztetés pártbünte­tésben részesítette elóg helytelenül, liberálisan. Ugyanakkor a másik dolgozótársát pedig az alap szerv fogja felelős­ségre vonni. Sin®s elvtársnőnek elmondja, hogy a Tanács dolgoséit a múlt heten tartott PVB. ülés jegyzőkönyvi dicséretben részesítette. Itt fel­sorolja n 'yszerint. . legkérdezi Sipos elvtársnőt, hogy ilyen formá­ban továbbra is kitart-e véleménye mellett. Ezenkívül határozatba hozta a PYL. hogy a párttitkár elvtársaknak .. f dtosérolevelet fog kiküldeni a LK. jegyzésben, kifejtett jé munká­jukért. Továbbá bejelenti, hogy a kér. PVB. az l-kerül'-t népnevelőinek^ köszönte tét nádién keresztül is tolmác.solni fogja a " jé munkáért szép muzsikát P cliaü műsor keretében, melyet 22.-én fog közvetí­teni a Hadié. A tanácsválasztásókkal kapcsolatosan rtatolcsi elvtársnő értékelé­sével egytért. Maréti elvtársnak kimondja, hogy. a körzeti pártszer­vezeteket a’ tanácsválasztási munka szempontjából a Hazafias népf­ront Bizottságból Dr. Jósa Bóla és dr. AVleti Gyula elvtársak fogják patronálni és a feladatokat átbeszélni. A jelölőgyülősekkel kapcsolatban elmondja, hagy nehéz az ellenség felismerése, mert nem nyíltan dolgozik. Úgy néz ki, hogy az ellen­ség munkája most arra megy,.hogy a lakókat a jelölőgyülésen való nem megjelenősre agitálja. És valóban a jelölőgyüléseken a szava­zók arányához viszonyítva kevésnek mondható a megjelenés. Annál is' inkább fontos a -jelölőgyülésekre^való jé mozgósítást, mert ezt fel kell használni, a. párt, a tanács és a töMrgszerv<'zer- Vez'etek közötti kapcsolat javításához, hogy a lakosság őxzzzk a jxlirafcBxágiétxsxtanácsválasztásnak jelentőségét minél szélesebb területen ismerje fel. Maróti elvtárs hozzászólására az a vélemé­nye, hogy el kell ismerni,' hogy az ellenség hangja azon az első gy ulqsen már megmutaVkozot u, az nem i^ixogás, ho^y l-:-"g. ó g imo— L zetbol jöttki az illető # _ 7 , wk=seué««^-,... ■ —:---------- - .. tó-............I te M-y. - ra I —-------------------------f—— --------------I—f---------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom