Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1954-05-20
r tt- i 7 ' tórról sem szólnak, ir.gy az állatié j le ezt ési terv végreha^báj^)!^Jtf&flk ■ napról a másikra megoldható feladat. Teljesen helytelen, ^ogy-rrépHevelőiníc csak akkor mennek a dolgozók közé, amikor nagyobb eredményekről számolhatnak be és . hallgatásba burkolódznak, ha nehézségekről kellene szólni éppen azért, hogy dolgozóinkat mozgósítani tudjuk azok leküzdésére. f./ Termelőüzemeinkben nem alkalmazzák az agitáció változatos, színes eszközeit ,és módszereit sem. Főként az eg ii agitációra támaszkodnak - kivéve az Állami Nyomdát, ahol viszont minden csak a szemléltetés - nem tartanak rendszeresen a tömegszervezetek - Béke bizottság, MNDSZ. DISZ. MSZT. vagy szakszervezet / népszerű, a dolgozókat érintő i. filmmel egybekötött előadásokat, nem folyik a kultur agitáció, a békekölcsönjegyzés óta úgyszólván teljesen leálltak a csasztuska brigádok, a faliújságok pedig igen gyakran általános, nem a napi problémákkal foglalkozó cikkeket tartalmaznak. Ennek oka, hogy .alapszerveink nem támaszkodnak megfelelően a tömegszervezetekre, sokszor sükséges rosznak tekintik azt, mondván, hogy azok működése ujabb értekezleteket jelent. Megállapítható, hogy a tömegszervezetek pár ti mányit ásának elhanyagolása is hozzájárul ahhoz, hogy meglehetősen csökken az uj tagjelöltek felvétele, miután pártszervezeteink a mindennapi feladatok végzése közben - a kampányokat kivéve - elfelejtik,’ hogy a.tömegszervezetek kötik össze t ranszmisziós szíjakként a pártot a pártonkivüli dolgozókkal. Ezeknek a hibáknak a gyökere, ; a politikai munka alacsony színvonalában keresendő, abban, hogy nem folyik lépésről lépésremenő sokoldalú felvilágosítást . A helyi pártszervezetek a politikai munka irányi- 1 tás? tartalmának megszabása helyett sokszor gazdasági feladatokkal, pl: ary-rab-szerzéssel, műszáki feltételek biztosításával foglalkoznak, mint • * 7-. 7/1. vá Halat' oá ri titkár a is, amsek* ahelyett, hogy az állami, gézé-iái! J E. ■ • lé tó mar ztására szóló munka t art a Írná'.ak kialakítását szabnák meg. NVia számoltat ják be a párt akt ivókat, tömegszervezeti vezetőket rendszeresen a végzett munkáról. A termelési teendőkre ugyan felhívják a figyelmet, de azt utasitásszerüan érvek nélkül teszik. Nem biztosítják az agitáció osztályharcos jellegét, teret engednek a liberalizmusnak, /mi a gazdasági vezetők munkájában i s megnyilvánul, mert ahelyett, hogy a ömegek élére állnának, a tömegek uszályába kerülnek, élné k béralaptúllépéseket, anyagpazarlást, lopásokat. Ez azt is mutatja, sogy a gazdasági vezetők nem váltak még mindig a párt politikájának szószólóivá, a gazdasági teendőket elválasszák a politikai feladatoktól. Ezért nem tudtuk mondezideig bqztosiíani’-az önköltség megfelelő csökkentését, az első negyedéves terv réz letedben történő'teljesítését, annak ellenére, hogy a kongresszusi munka verseny ben dolgozóink nagy százaléka kapcsolódott be ég az utólsó napokban még építőipari vállalatainknál is frontáttörés történt, amikor a 43/1.-es Váll. dolgozóinak 8ou-85 , a 43/4—esnek pedig 7o-75 fi-a szocialista vállalást tett és lényegében fordulópont következett be az egész kerületben a Budapesti Pórt értekezleten Rákosi elvtárs által elmondottak után és melynek eredményeként valamennyi termelőüzemünk kéthetes kongresszusi műszakot inált Mindezekért a hiányosságokért Pártbizottságunk és ezen belül elsősorban ágit,prop,osztályunk a felelős, mert most, a Központi V zetőség határozata megjelenésekor is elmulasztotta megmagyarázni annak nagy jelentőségét, hogy ez a határozat nem egy a sok közül, hanem olyan határo............ zat, L mJ