Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1953-10-23

r 1 TM­- * ■ t * V <'%!f »- 5 -által fenntartott munkásszállás néhány hónappal ezelőtt még olyan kö­rülmények között volt, hogy az egészségügyi osztály kénytelen volt a munkásszállás fenntartóját véghatároze-tban felhivni arra, miszerint ha a fennálló hiányosságokat záros határidőn belül meg nem szünteti, a munkásszá" 1 ásí megszüntetteti. A munkásszállást fenntartó vállalat ezt a kérdést mindaddig igen lazán kezelte, mig az új kormányprogramra meg nem szabta a feladatait a munkásszállással kapcsolatban. Annak ellenére, hogy régi épületben van, olyan fejlődést ért el, hogy jelen­leg kerületünk második legjobb munkásszállása, példaként állíthatjuk azok felé a munkásszállások felé, amelyek objektív nehézségekre hivat­koznak. El fogadhat ónak mondható még a Döbr.entei térnél lévő Hidroncski emelő . ' - Vállalat munkásszállása is. Vannak eredmények a 43/l sz. Építőipari Tröszt ürszágház utca 30 és Úri utca 40 az. alatti munkásszálláson, ahol a munkásszállást ciánoztatták, kimeszeltették, a zsuffoltságot némileg megszüntették. Legrosszabb munkásszállásaink közé tartozik a Palotában lévő 43/l Építőipari Vállal t munkásszállása, ahol ruha­­szekrény egyáltalán nincs, tisztálkodási lehetőség alig van.’Ennek a munkásszállásnak a létesítésére nem kertek engedélyt, üzemeltetését he sem jelentették, Ugyancsak a legrosszabb munkásszállások közé tar­tozik a kerül.éti Tanács Tatarozó Vállalatának munkásszállása /i.Pő utca 46./, itt súlyosbító körülmény az, hogy ezen a munkásszálláson családos col gőz ók vannak elhelyezne, A 4l/6 sz. Építőipari Vállalat munkásszállása /Fő utca 31./ ugyanosak rossz, a lepedőket 4-5 hetenként cserélik, a fej vánkoson huzat nincsen, a szálláson sok a poloska. Általában meg kell említenünk, hogy igen kevés azoknak-a munkásszállá­soknak á száma, ahol n téli fűtési lehetőségről tóár most gondoskodtak. Az Ince pápa tar 5,sz. alatti Tanfolyamellátó Vállalatnál, ahol a tan­folyam hallgatók kollégiumi elhelyezésben részesülnek, a lepedőket általában 3-4 hetenként cserélik. Időközönként DDT porral poloskair­tást végeznek, poloska azonsán még- ia akad. Kerületünk nem ipari kerület,. Mindössze 3 nagyobb üzemünk van, neve­zetesen az ÁH Iurai.-Nyomda, c. Budai Dobozgyár és a SinuB Finommechanikai Kxsz, 4 Üzemeink közül csak az Állami Nyomdának van állandó üzemorvosa, A többi üzemek dolgozóinál a gyógyító-megelőző munkát a körzeti orvosok lát­ják el , - - . Az Állami Nyomda annak ellenére, hogy üzem céljára meg nera felelő helyiségben van elhelyezve, a közegészségügyi követelményeket általá­ban teljesíti, dolgozóit védőruházattal, vedőétellel ellátja. A gépek baleset elhárító berendezéssel fel vannak szerelve, A folyosókat az ott tárolt félkész áruk bizonyos mértékűén tűzveszélyessé teszik, a közlekedés gátolása miatt ebből kifolyólag baleset is keletkezhetik, l—, mmmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom