Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1953-10-23

[r i / I- 2 -Erre viszont ma, mikor dolgozóink egy része még nem eléggé öntudatos és táppénzcoalás is előfordul, szükség van, illetve ez helyesen ki nem küszöbölhető: Betegeink, legnagyobb százalékát a sziv és vérkeringési bántalomban szenvedők teszik ki. Ennek oka az,, hogy kerületünk lakossága között * sok az idősebb-koru, részben nyugdíjas ember. Fertőző betegség szem­pontjából kerül etünk nem áll rosszul. A fertőző betegségek legnagyobb számát a szamárköhögésien megbetegedett gyermekek teszik ki., Az isko­laév megnyitása óta emelkedett némileg a ’vörheny-esetek száma is 0 A kanyarós megbetegedések, melyek tavasszal elég nagyszámban fordultak elő, most már csal elenyésző számban jelentkeznek. Nagy problémája a kerületiek, hogy szakorvosi rendelőintézete, a keru'*"' leten kivül, a lakosság többségétől nagy távolságra esik. Sok panasz hangzik el ezzel kapcsolatban a tanácstagi beszámolókon is. Fokozza a problémát az, hogy mind a mai napig két körzeti orvosunk is a Maros utcai szakorvosi rendelőben rendel, mert máshol részükre helyiséget biztosítani eddig nem tudtunk. A Maros utcai rendelőintézet működésé­ben mutatkozó zökkenők főkép a technaikai felszerelések hiányosságá­nak tudhatók be. így igen gyakran elromlik a röntgen-készülék, minek következtében a készülék javitási ideje alatt kénytelenek a betegek röntgenvizsgálat céljából a Kapá3 utcai rendelőintézetbe járni. Ennek folyamán kiesé3 mutatkozik a sebészeti, belgyógyászati vizsgálatoknál, a betegeknek pedig a távolabb eső rendelő felkeresése meglehetős fá­radságot okoz. Az ideggyógyáözati rendelés és ÉKG/szivvizsgálat/ a környék lakosságát /Dunántúl egyes községeit/ is ellátjo, ami ezeken c. rendeléseken meglehetős zsuffoltságot idéz elő, A betegeknek itt sokáig kell várnia, amivel kapcsolatban több panasz merült fel. Az ideggyógyászati rendelésen átlagban napi 70-80 beteget, az ÉKG.ron- te dőlésen pedig átlag 135 beteget kezelnek, illetve vizsgálnak, • A Maros utcai szakorvosi rendelőintézet helyiségeiben a fogászati rendelők nem voltak elhelyezhetők, ezért azok számára a Mészáros ut­ca 10 sz. alatt kellett helyiségeket biztosítani. A Mészáros utcai fogorvosi rendelő két műszakban dolgozik. Ez a rendelőintézet átlag napi 450-460-as betegforgalmat bonyolit le. Betegellátásunk területén az utóbbi hónapokban határozott javulás mutatkozik, Kitűnik ez abból is, hogy mig az év 6lojén.még igen gya­kori volt a kerület lakossága részéről egyik vagy másik körzeti orvos, vagy szakorvos elleni panasz, addig ma már ilyen panasz alig érkezik az^egészségügyi osztályhoz, alcár közvetlenül, álcái’ a tanácstagi be­számolók utján. Hiba azonban az,* hogy a szakorvosi rendelőintezet főorvosa és párttitkára, valamint a fogászati rendelő vezető orvosai $ és a körzeti orvosok között nincs meg az egyetértés, a kellő összhang, gyakoriak a súrlódások, A kerületi Tanács Végrehajtóbizottsága utasította az egészségügyi osztályt betegankét megtartására, melyet október 13-án meg is tartott, A betegankét öS3zehivásáoan voltak hiányosságok, de tartalmában meg­felelt a követelményeknek. Több panasz hangzó ti el a korházi felvétel­lel kapcsol'..to3 nehézségekkel szemben, úgyszintén kifogásolták a ko rliá7 i ól r- imesést. i a !U Jamm

Next

/
Oldalképek
Tartalom