Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1988-01-28
HH a párttagság részéről negatívabb, mint valójában. Nőtt a szaka- Hj WM dék a párt és a párttagok között. A párttagság egy része nem fl| HH azonosul a párt vezetésével. A párt vezető szerepének a kérdése pjP {■ az is, hogy a párt nem megy elébe a dolgoknak, nem előzi meg a Hfl Kn| dolgokat. Ma csak a tévedésekről beszélünk, és minden tévedést a ttS ■8 párt nyakába varrunk. Nehéz ezekből a kérdésekből kiutat találni, 9M HH de szükséges. ^H H Nobis Ferenc elvtárs: HE JBm Arra a kérdésre, hogy jó-e a párt irányvonala, az a válasz, hogy IH H © igen is, meg ntsm is. A stratégiája jó volt, de a végrehajtása már IHH IH nem. A párt a végrehajtás minden felelősségét felvállalta, ahelyett, ^H hogy a végrehajtás felelősségét azokra ruházta volna, akiknek a j^H Wm feladatot adta. Nyíltabbá kell tenni a pártmunkát és fokozni kell ^H B^H a végrehajtás figyelemmel kísérését, és a számonkérést. H Dr. Zsigmond József elvtárs; Hfl mHh A kongresszusok nem mertek már hosszú ideje az ideológiai kérdéj^H bHH sekhez szólni. Elmentünk évekig a megválaszolatlan kérdések mellett, |H H| most meg már felhalmozódott. BH H Penyődi Károly elvtárs: |H H| H Gondot okoz az önkorrekció? Hogyan? A párton belül nem bontakozott ^H ki, akkor hogyan valósulhat meg máshol. A társadalmi szervezetek |BB fejezetében megfogalmazzuk, hogy velük együtt akarunk dolgozni. HH BH De mindenki saját maga fogalmazza meg, hogy hogyan. Hiányzik a |H ■[ KISZ helyzetével kapcsolatos állásfoglalás, ha a KISZ is azt csinál, ^H B9I amit akar, akkor mit kezdünk a KISZ pártirányítás kérdésével? ^H H Meggyesi László elvtárs: |H HH ügy tűnik, hogy az állam a kormányprogramjában meg tudta fogalmaz^H HH ni a megújulást, a pártot ezen az úton megelőzte. Véleményem sze- H| H rint tovább kell erősíteni a kongresszus munka jellegét. ^H I I Hl ~9 ■ H