Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1988-09-15
fi , A kerületi közműfejlesztési előadók a Közművállalatok ||g|| •5 illetékes előadóival napi kapcsolatban vannak. A VII. H f ötéves terv során mindegyik közművállalat nagyobb re- H S konstrukciót, illetve fejlesztést is tervezett a kerü■ü; letben a teljesség igénye nélkül felsorolva pl. a -v ■ Gázmüvek a Rózsavölgyi kisnyomású vezetéket és a már HRj I felsorolt nyomásszabályozókat a Csatornázási Müvek a j^B R Nagytétényi úti csatorna rekonstrukciót és a Váza utcai &B ■ átemelő bővitését, a Vizmüvek a Vadászfordulói víztározót, 9H 5 az ELMÜ több transzformátorállomást tervezett, melyek j^B ■ jürésze már elkészült. ^B I ® Az önerős közműfejlesztéssel a Pénzügyi és Tervosztályon B belül 4 fő foglalkozik, de ebből kettőnek ez csak rész^B ■ feladata. A két közműfejlesztési előadó leterheltsége ^B B igen nagy, melyen feltétlenül változtatni szükséges. ■ Miután az apparátusi létszám bővítésére nincs mód két^B ■ féle lehetőség látszik. ^B B Az egyik az adminisztrációs munka/ vagy legalább egy ^B B része/ számitógépre vitele, vagy átcsoportositás az j^R B osztály keretein belül. Mindkét lehetőség kidolgozása ^B B folyamatban van. BH B • ■ ■ További feladataink : B £ 1. A gáz és csatorna alapközmüvek kiépítése oly módon ^R B hogy a kerület minden családi háza e két közmüvei ^R B ellátható legyen. ^R B 2. Az anyagi lehetőségek megteremtése ahhoz, hogy a Hfl B megfelelő kritériumok mellett minden önerős társu^R B lást támogatni lehessen. ^B B 3. Az 1-es és 2. ponthoz a személyi feltételek biztosi■H B tása. IR ^B ^RR I I I “ ío - BB