Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1988-09-15
■ - b - Mg ■ Csatornázás Mgg A talaj további szennyeződésének elkerülése céljából gggl I a pince, táró, üreg által veszélyeztetett területek ^^^g I gondjainak csökkentése, valamint az egyes környezet-B védelmi feladatok megoldása szempontjából elsőrendű B feladat a csatornaépités. j^^g B A csatornaépítések jóval nehezebben indultak be és B szervezésük is több gondot okoz, mint a gazvezetek|^^g| B építésnél. Nehéz rávenni a "jó" emésztővei rendelkező- j^H B A két a társulásra. A szippantási dijak emelése, a BVS^ B szerinti zárt szennyvíztárolóra való kötelezhetőség fel-B gyorsította a csatornaépitő társulások alakulását. ^^B B A fővárosi céltámogatás önerős formával való párosítása, B a pontos helyismeretből adódó, - általános vízrendezési ■ tervtől eltérő - nyomvonalmeghatározás, illetve annak ^^g fl| módosítása jelentősen elősegíti több km csatorna meg|^fl ■8 építését. ^g Az önerős csatornaépités kiemelt fontossága ellenére ^^g Bi 1987-ig nem érte el a kivánt mértéket. Úgy tűnik azon- g^B R 9 bán, hogy 1988-tól kezdődően ezen a téren is gyökeres ^B Bj fordulat történik. A kerületi Tanács beruházásában épü- gB B B lő gerinccsatornákra a környező utcák egyre nagyobb gB B arányban kezdték meg a rászerveződéseket és várhatóan gH B néhány éven belül az önerős csatornaépités mennyiségi HB B téren "konkurálni" fog az önerős gázépítésekkel. A csa^g tomaépités tervszerű megvalósitása azonban csak a több^gg B féle célra szánt pénzeszköz, illetve a lakossági önerő ^^g B egyesítésével lehetséges. ^^g ^B Ennek egyik fontos lépéseként 1988. junius 1-én az ^B B 58-as busz elterelésével egyidőben elkezdődött a Gádor Hg B u.„ Mező - Görög utca közötti szakaszán -a szennyvizcsa- ^B m torna építése. ^B Bl