Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.27.a/4)

1984-07-26

HHI dezetet biztosítanunk. Az 1983. IV. negyedévében kezdődött ki­­hH vitelezés befejeződött. 19 férőhelyes korszerű nővérszállást HaB sikerült kialakítanunk. HB B Összegezve : napi kisebb-nagyobb gondjainkat, nehézségeinket a ■■■ pártszervezet, kerületi kapcsolataink révén meg tudjuk oldani. MM A feltételek bővítését és javítását célzó beruházás helyzete: j^K BhH| 1970 óta foglalkozunk új épületünk létesítésének kérdéseivel. H A 70-es évek elején vetődött fel első ízben, hogy az Intézet rendkívül korszerűtlen körülmények között, zsúfoltan működik. 1972-ben döntés született új intézmény, illetve épület épitó- 91 H sére. 1972-ben az Egészségügyi Minisztérium telket vásárolt a Hl Hl XII. kerületben, ekkor készítettük el az első szakmai progra-HB mot, majd beruházási program készült 420 férőhelyes intézmény M létesítésére. Ezt a tervet a későbbiekben elvetették. HH[ Ezt követően új elképzelés alakult ki az Egészségügyi Mini3z- ^H Bffi tériumban, Gödöllőre terveztek immár újabb intézetet. A beru­házási program elkészülte után ezt is elvetették. ^^B |H| Az át nem gondolt tervezések miatt - becslésünk szerint - lég- Hl alább 10 millió Ft ment veszendőbe. Ezt természetesen többiz- BH I^^B ben szóvátettük. ■ 1975-ben végre számunkra kedvező elképzelés alakult ki: meglévő ^H Hj budatétényi telephelyünk bővítése. Előnye többek között, hogy megfelelő munkaerő átcsoportosítással a felépítés után azonnal BB megkezdhető lenne a jól begyakorolt üzemeltetés. ^H BH Régi épületünkben minimális átalakítással elhelyezhető az am- ||H ■H bulancia, laboratóriumok, központi nővéröltöző, az összes iro- |^H BB dák, valamint 20 férőhelyes nővérszállás. Gazdaságossága vi- Bj ^^H tathatatlan: az igen magas négyszerméter létesítési költségből kizárólag ápolási egységes - és nem irodák - létesülnének. ^H BH Intézetünk feladatává tették a budatétényi épülethez csatlakozó ^H M telekkel kapcsolatos adminisztratív lépéseket /területszerzés, |^D H területielhasználási engedély szerzésének előkészítése stb./. BH Ezt követték a szerződéskötések a bonyolitó vállalattal, újabb ^H szakmai program készítése, tervezési kapacitás szervezése, stb. ^H ■ __________________________ ■ BEI -7 - hh

Next

/
Oldalképek
Tartalom