Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.27.a/4)
1983-04-14
HK - A kitelepülésért a pártszervezetek titkárai a felelősek, ugyan!■ H| akkor felhívtuk a kitelepülő munkahelyek vezetőinek is a figyeljflHj mét arra, hogy a kitelepülés munkálatai előkészítettek és szer^^B ■H vezettek legyenek, a feltétlen szükségesnél több dolgozót ne von^B janak el a termeléstől, takarékos kod janak a munkaerővel, az anyag^^B Mm gal egyaránt. ^^B BB - Április 29-én 12 órától a visszatelepülésükig a Munkásőrség az B k előző évekhez hasonlóan biztosítja a terület közbiztonságát. 9H HH E tevékenységüket járőrözés, illetve az 1-én 20 óráig szervezett BB| BB megerősített szolgálat is segiti. flBBI ^B - A kitelepülés ideje alatt, illetve a majálist megelőző munkaszüj^B ^B neti napon a kitelepült munkahelyeknek kell gondoskodniuk terüle^B| ^B tűk, építményeik, értékeik védelméről a visszatelepülésükig, amit ^B csak a majális programjainak befejezését követően, tehát 19 órától j^B ^B lehet megkezdeni. BB ^B - A kerületi Tanács Művelődésügyi, Egészségügyi és Sport Osztálya ^^B BB hivja fel a figyelmét a XI. kerületi Tanács illetékeseinek és a ^B H| kerületi iskolák vezetőinek, hogy a kitelepülés időszaka alatt |^B j^^B a két kerület iskolái, óvodái ne szervezzenek programot, kirán'HE I^B dulást a kamaraerdőbe. BB ^B - A műsor programjaihoz a közreműködők biztosítottak. A szokásos BB ^B utcai müsorplakátok mellett ez évben is készíttettünk szórólapot BB BB 3000 példányban. Ezeket az üzemek, intézmények dolgozóinak tájé-Wm koztatása mellett főként a kerület lakótelepein élők meghívására, BB jjflBj a majális rendezvényeinek mind szélesebb körű megismertetésére, ^^B Wm népszerüsitésére tervezzük felhasználni. A szórólapoknak a lakó- BH ^B területen való terjesztését az iskolák és a Hazafias Népfront ^^B mm vállalták. BB JBB - A vendéglátást a Délbudai Vendéglátó Vállalat megbízásából ez év^^B ben a Promontor Étterem biztosítja, az előzetes terveik és tájé^^B koztatásuk szerint az elmúlt években megszokott színvonalon. j^^B j^BE A vendéglátó már eljuttatta árajánlatát az érintett munkahelyek|^fl ^B0 hez. Előzetes megrendelés alapján vállalják a kitelepülök ellátá-BB sát ételekkel III. osztályú, italokkal IV, osztályú áron. BB ^B - a magánárusok kitelepedósi engedélyét - csak az előzetes kérelmek ^^B ^B alapján - a XXII. kerületi Tanács adja ki. A magánárusok számának Bl ^BhH U - 4 - jgSg